Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Payr Sándor: A pietismus paedagogikája

A pietismus paedagogikája. 273 temi tanácsban is nagy befolyással bírt. Igy bár szélesebb körű hatását is méltán feltételezhetjük, de az általa képviselt pietismnsnak, mint vallásos iránynak gyümölcsei legszembetűnőbben mégis a theologiai szakon, a lelkésznevelésben mutatkoztak. A theol. tanulmány reformja már benne van a pietismus alapvető programmjában, Spener kegyes óhajtásaiban. Az 5-ik javaslat épen erre vonatkozik. Az ő eszméit teljes épségükben átvette és jó részben meg is valósította Francke. Mind a két mesternek reformja e 3 feladatot tűzi ki az egyetem elé: a theol. ifjúságnak 1. vallás-erkölcsi nevelése, 2. tudományos kiképzése és 3. a lelkészi pályára gyakorlati uton való előkészítése. a) A theol. hallgatók vallás-erkölcsi nevelése. Spener is, Francke is ezt a feladatot teszi első helyre. Ε téren érezték a reformnak legégetőbb szükségét. A XVII. századbeli egyetemi hallgatók élete, amint azt Tholuck részletesen is megrajzolta (Das akad. Leben im XVII. Jahrhundert, 2 köt. 1853.), visszataszító képet tár elénk. Az egyetemi polgár ideáljaitól a művelt emberé állott legtávolabb. És e részben a theologusok sem voltak kivételek. Verekedésben, korhelykedésben nem akartak a jogászok mögött elmaradni. Spener és Francke, mint kegyes atyák, fájó szívvel panaszkodnak tékozló fiaiknak az Isten szolgáihoz épen nem illő garázda magaviselete miatt és a szeretet hangján kérve kérik, majd szigorú, dorgáló szavakkal intik őket megtérésre. Spener, Meyffart szavaira hivatkozva, fakad ki az összes fakultások tanulói között elhatalmasodott s a keresztyénhez épen nem illő akadémiai élet ellen. Sürgeti a gyökeres javítást s azt óhajtja, hogy az ifjaknak már külső magaviseletén is meglássék, hogy az akadémiák az egyháznak veteményes kertjei és igaz műhelyei a Szentléleknek, nem pedig az elvilágiasodás, hiúság, kapzsiság, iszákosság és versengés ördögének tanyái (Pia desid. 127. 1.). De impedimentis studii theologici c. művében is egyik fő akadálynak mondja a theol. ifjak profanus életmódját. „Hiába való — úgymond — azok munkája, akik az egyetemen bűnös életet élnek, az ivásnak, kéjelgésnek és a sokféle világi hiúságnak szolgái, kik gyalázó szavakkal hívják ki egymást, párbajoznak és éjjeli kóborlásokkal és kiabálásokkal hódolnak a sötétség fejedelmének". (I. h. 227. 1.) Még részletesebb és kirívóbb rajzát adja a főiskolai hallgatók életének Francke. „Akit a legderekabb bursnak tartanak, az szokott a legrosszabb keresztyén lenni. A studiosus nem akar έννομος, a fegyelemnek, törvénynek és jó rendnek engedelmeskedő lenni, hanem άνομης, vagyis minden fék és korlát nélkül való, persona legibus oinnibus soluta. Nem katona és mégis vívni tanul, nem courtisan (udvaronc) és mégis táncolni tanul; vakon tör az egészsége ellen és medicinae studiosusnak mondja magát, minden isteni Theol. Szaklap. V. évf. 18