Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
236 Az egyéniség és személyiség az Újtestamentumban. szókhelye, az isteni kegyelem alapján leszáll hozzánk s mi még csak idővel fogadhatjuk magunkba, mint πνεύμα ζωοποιοϋν (I. C. 15, 4 5). Először e σάρξ elvének hatása alatt állunk, még csak azután kerülhetünk a πνεύμα-nak hatása alá. — A σάρξ elvével, mint már is mi bennünk működő kész hatalommal állunk szemben akkor, midőn az isteni πνεϋμα kezd még csak reánk hatni. Amaz adott valami, emezt csak idővel szerezhetjük meg. Mindenki a σάρξ hatalmának és igy a bűnnek, a mulandóságnak alá van vetve: de nem mindenki jut a πνεύμα birtokába. Bár mindenki egyformán ψυχή ζώσα: mégis a σαρί-ban, mint érzékiben, s igy egymástól elkülönülő egyediben benne van a differentialás elve is. A σάρξ természetével jár az egyéniesülós. Örököljük ez érzéki testet, mint differentialtat, épp ugy, mint minden élő lény. Az embert közelebb már most a többi élő lényektől a νους tehetsége külömbözteti meg, mely nem elégszik meg a dolgok ténylegességének megismerésével, mint a mi érzékeink, hanem keresi az érzéki, s minden létező mögött működő okot. A νους nem a dolgok létére, hanem azok miértjére irányul. Ha a voDg-t a σάρξ elve határozza meg: ugy az megakad a véges okokban: s igy vallásilag a bálvány imádására, ethikailag az órzekiségnek kultusára jut el. Ismerve az okot — maga is a természetfolyásától függetlenül tételezheti ezt s igy maga tételezhet az érzékiség elve által meghatároztatva egy mesterséges világ és életrendet, a mely az igazival szemben bolondság ős erkölcsi perversitás. — Kiki ez állásponton éppen az érzéki elv meghatároztatása folytán önző, csak önmagáért létező, minden mást még Istent és a természetet is csak eszköznek tekintő, mágában álló páratlan lény. A νους ezzel csak fokozza az érzéki természettel adott differentialás, egyéniesülés művét. Az egyéniség kíméletlen, rontó sértő alakjában ez állásponton érvényesül; s a bellum contra omnes, a homo homini lupus állapota az állásponton nem az elmelet, hanem a tapasztalat ténye. Ez állásponton végzi az ember mesterkedő értelme segítségével mindazokat a cselekedeteket, melyeket mint bűnösöket, Pál apostol felsorol. Ép az értelem segélyével merülne el az ember állatalatti állapotba, sőt el is pusztulna teljesen, ha nem volna benne eredetileg is egy nemesebb állag a πνεϋμα-ban. Ez érvényesül mint erkölcsi érzék lelkiismeretében, ez vonzza felfelé a láthatlanba, a szellem országába, a szellemben való megdicsőülés tulnanába mint vallási érzék, s teszi fogékonnyá a felülről leszálló isteni szellem iránt. Minden ember ezek szerint érzéki természete alapján egészen sajátos egyén, a kiben meg van ugyan a szellemiek iránti érzék — azonban csak is, mint fogékony csira — az érzékiségnelc ama kifejlődött hatalma mellett, mely ész- és
