Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban

234 Az egyéniség és személyiség az Újtestamentumban. kik éppen ezért még mindég bőven részesülünk Krisztus szenvedéseiben II. C. 1,

5, még mindég Krisztussal szenvedünk R. 8,

7, folytonosan Krisztus által meghalunk II. C. 4, n. Ezért is életünk még nem a szellemélet teljességének az élete. A szellemnek csakis άρραβών-ját II. C. 1,

22- 5,5 άπαρχif-ját R. 8, 23 birjuk, a kik még csak várton-várva sóhajtozzuk a ν'ιοΰεσία-t R. 8, 23, s kiknek ép azért is az örökség még csak a jövőben lehet osztályrészünk I. C. 6,

9. 15,

5

0 Gal. 5,

2

l, — Életünk jelenben csak a szellemre való vetésnek az élete, a melytől függ a még csak a jövőben beálló aratás az örök életben Gal. 6, 7_

8. Ezért is üdvünk is, bár elvileg birjuk azt, még csak közeledik felénk R. 13, n, csak reményben birjuk azt R. 8,

2

4. Istennek haragját még csak a jövőben fogjuk elkerülni R. 5,

9 most azonban félelem és remegés közben fáradozunk, dolgozunk üdvösségünk érdekében Phil. 2, u_

l

3. I. Thess. 5,

9. — . A σοίρί-nak még létező ereje és másként a szellemnek fogyatékos volta magyarázza meg, hogy mind addig, mig e földön vagyunk, szellemünk nem nyeri el sajátos lényegének megfelelő testét: a <Jo'£a-t, s hogy még csak e földi testünk szétmálásával épül fel az isteni, örök szellem alkotmánya II. C. 5,,. Addig is arra kell törekednünk, hogy Krisztussal folyton meghalva, e halandó testünkben nyilvánuljon meg Krisztusnak élete II. C. 4, n., hogy Krisztusra szegzett gondolataink által testünk is szent legyen I. C. 7, 3

4 s igy testünk is a szent szellem templomává alakuljon át I. C. 6,

1

9. s igy — bár az Ur dicsőségét csak is tükörben szemléljük — mégis már e kép szemléletében fokonként dicsőségből dicsőségre átalakuljnak II. C. 3,

l

8. — II. C. 4,

1

6. Földi eletünk e szerint nem a tökélynek az élete. Szakitás ugyan a σαρί-szal, mint elvvel, de nem elszakadás a σάρί-tól. A σάρξ nem uralkodik ugyan fölöttünk, de létezik. Életünk csak is törekvés a δόξα felé, pályafutás azon pályadíj felé, a melyet Isten tűzött ki mennyei hivatásunkkal Jézus Krisztusban elibónk Phil. 3, l

2_

1

4. — Neki feszülve mintegy üldözőbe vesszük eme dó£a-t (επεκτεινόμενος . . . διώκω Phil. 3, l

4) a szellem zsengéjének birtokában sóhajtva várjuk az Istenfiuságot, testünknek megváltását R. 8,23. S θ sóhajunk, e váró vágyunk az emberiség szivéből száll felfelé, az Istent éhező lelkünk mélyéből, a mint ezt már Homeros is oly szépen mondta: πάντες όέ ϋ-ειϊν χατέονσ' άν&ρωποι az Istenek felé tárják fel az emberek szájaikat, mint a fészekben tehetetlenül éhező madárkák. S e váró sóhaj — az éhség hatja át Pál apostol szerint az egész természetet is. Ez is fel fog szabadulni, vágyik a mulandóság szolgasága alól, ez is részt akar venni Isten gyermekeinek megdicsőülésével adott szabadságban. Fejét várakozzással emeli fel, (άποκαραδοκία)