Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
22 Schneller István dr. csak is rontás, bár igaza van, hogy az ϊ'σ« είναι a fönt kimutatott subordinatióval bajosan egyeztethető. (L. Pfleiderer Paulinismus 148. 1.). Krisztus azonban ezt nem teszi. Maga mond le az emberek iránti szeretettől indíttatva (cf. még R. 8, s Gal. 4, 4) eredeti állapotával járó gazdagságáról — szegénnyé lesz, hogy e szegénységével gazdagítsa hiveit; (II. C. 8, 9) nem az Úrnak δοξα alakját, hanem a szolgának σα'ρί-szerű alakját veszi fel, alakja szerint mulandó σα'ρί-szerű embernek tűnik fel, (R. 8, 2 1 Π. C. 4, ] 0), embernek hasonlatosságában jelenik meg 1), megalázza magát, aláveti magát a törvénynek, Gal 4, 4 azt mint δίκαιος teljesíti is R. 5, 1 9; sőt aláveti magát még a halálnak, és pedig a leggyalázatosabb halálnak, a kereszthalálnak is. — Phil. 2, 6_ 8. R. 8, 3. II. C. 5, 2 l. — Krisztus lényege ezzel nem változik. Földi léte csak is átmeneti jelleggel bir, hogy a világ számára is feltűnjön végre is annak, ami magában volt πνεϋμα-nak, az egész emberiséget éltető és meghódító hatalomnak, amely utján megdicsőül Isten, mint atya. (Phil. 2, 9_ η). Krisztus mindezek alapján — Pál apostol szemeivel nézve őt — üdvtörténeti elv, amely emberi véges léte előtt már létezett isteni alakban, mint emberfölötti lény; ki önelhatározása alapján az emberek iránti szeretetből lemond e fényes állásáról, hogy megaláztatásával emelje fel az embereket, szegénységével gazdagítva azokat s igy végre azzal, hogy az emberek is ő előtte meghajolnak — dicsőítse meg az Istent. Van Krisztusnak egészen sajátos, minden emberin túlemelkedő állása, Isten rendeletéből, de Krisztus elhatározásából is földi hivatása. Átvitt értelemben e sajátos állású és hivatású lényt — egyénnek nevezhetjük. Csak átvitt értelemben azért, mivel nem volt igaz emberi léte, hanem annak csak hasonlatossága; tudata és akarata nem emberi, hanem emberfölötti lényegén alapult olyannyira, hogy a túlnani elhatározásnak volt itteni élete érvényesülése. Személyiségnek is bajosan mondhatjuk e Pál apostoli Krisztust, mivel a személyiség éppen a történeti hatalmak kölcsönhatásán alapuló öntudaton, a sajátos éniségnek tudatán épül fel: holott e tudat a Pál apostoli Krisztusban már előbb volt meg s a történet nem reá, hanem az emberekre, és végre Istenre nézve birt jelentőséggel. Ő maradt a mi volt lényege szerint: csak az emberek hajoltak meg előtte s Krisztusnak Urul való elismerése utján dicsőült meg Isten, mint atya az emberek előtt. — Pál apóstól uj — de feltétlen értékű életelvet látott élet tapasztalata alapján Krisztusban. Midőn ezen uj elv alapján appercipiálta eddigi képzetkörét: alakult meg az a Krisztus') Csak ίν ΰμοιώματι οαρχάς αμαρτίας jelenik meg, mivel az 6 lényege, az ő Énje πνινυα άγιοαννης nem engedi meg, hogy ama αάρξ nála is érvényesüljön. Krisztusnál előbb volt meg realiter és nemcsak potentialiter a ππνμα; mig az embernél az első a σάρί alapján ténykedő ιρύχιχον σώμα.
