Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)
Schneller István dr.: Az egyéniség és a személyiség az Újtestamentomban
20 Schneller István dr. sötétség, a bűn, a halál: emezé a mennyei lét, az uralkodás, a világosság, az élet. — (3,31.34·). — Két elkülönült lénnyel állunk szemben psychikai egység nélkül, anélkül, hogy az egyik a másikat appercipiálná, assimilálná. Pál apostolnak Krisztus képe, valamint csudás megtérése az egyéniségnek és személyiségnek hasonló ellentétes felfogására vezethetne; Pál apostol azonban inkább számol az élettel, mint ethikai folyamattal, semhogy e dualismusban megmerevülne. Jézus Krisztus az ő egyénisége szerint Pál apostol előtt nem jelent meg. — A történeti Jézust ő nem ismerte; követőit üldözte, mivel oly badar tant hirdettek, hogy a zsidóknak Messiása keresztfára feszíttetett. — Ε badar tan csak egy esetben vesztené el megbotránkoztató jellegét, ha ugyan ezen Jézus, mint Krisztus tényleg feltámadott volna, ha Isten mellette, mint Ur, mint Messiás mellett bizonyságot tenne. — A Messiásnak, mint szenvedőnek ó-testamentomi képe (Deuterojezsaja), és az üldözöttek még haláluk pillanatában is örömteljes vallása, boldogságot sugárzó arca megingatták; s a forró puszta, forró vidék concentráló hatása közben izgatott lelkében megjelent Krisztus, Gal. 1, 1 6 s e feltámadott Krisztus őt, az üldözőt, a felfeszített, de fel is támadt Krisztusnak, az ő evangeliomának harcosává, hirdetőjévé tevé. — Krisztussal, a felfeszítettel, a feltámadttal való hitélet, életközösség Pál apostolt megtanitá arra, hogy ez élet egy egészen uj élet s hogy ez uj élet okozója nem egyéniség egyéniségek mellett, hanem absolut értékű elv. Krisztus Pál apostolnál tisztán mint ily elv jő tekintetbe, amelynek ezért is nincs keletkezése, hanem csak is élete; nincs magában fejlődése, hanem csakis másokban ereje. Az elvnek ezen feltétlen léte és feltétlen átalakító ereje már most megérteti velünk azt, hogy Pál apostol — megtérítése után — nem is érezte szükségét annak, hogy Jézusnak történeti szerepléséről gyűjtsön adatokat s hogy lelkében megrajzolja a földi Jézusnak képét. Pál apostol nem fordul egy emberhez sem, még a jeruzsálemi apostolokhoz sem; hanem visszavonul a pusztába, Arabiába s oda fordul az ő lelkében megjelent Krisztushoz s megalkotja magában a mennyei dicsőségben (ó'ofor) megjelent Krisztusnak isteni képét. — Még csak akkor, miután e kép megalakult, megy fel Jeruzsálembe, beszél Péterrel és Jakabbal is — más apostollal azonban nem, hogy önállóan — más apostol körébe nem vágva hirdesse a pogányoknak, a világnak a lelkében sajátosan megalakult Krisztusi képet, a Krisztusról szóló evangeliomot. — r(Gal. l, 1 5_i 9). Krisztus szemben a psychikus Ádámmal, ki a földből származik, a pneumatikus Ádám, akinek otthona az ég (I. Cor. 15,45-47). Ő mint ilyen, az életet keltő szellem (45), a szellemi lények zsengéje, első szülöttje (I. C. 15, 2 0 Col. 1, 1 8); — s lehet is ilyen, mivel ő Istennek képmása (II. C. 4, 4. 6) s igy a dicsőség megjelenítője ( δόξα II. G. 3, 6 stb.) — amely felé nemcsak Istennek
