Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Marton Lajos: Magnus Aurelius Cassiodorius isagogikai gyűjteménye. Tyconius: Liber de Septem regulis

112 Marton Lajos. Krisztus, testo pedig az egyház. A kifejezés tehát egészen bibliai. Azt magyarázza, hogy a fej és a test, azaz Krisztus és az ekklesia néha egy személyben jelenik meg, azért ne akadjunk fenn rajta, ha a fejről a testre, vagy a testről a fejre megy át a beszéd és még sem tér el egy és ugyanazon személytől, tehát külsőleg semmi sem mutatja az átmenetet. A ratio mutatja meg, melyik rósz melyikre illik. Ezt hoszszasan illusztrálja példákkal.. Az olyan idézetekben, minő pl. az Ef. 4,

1

5.

1

6. Kol. 2,19.-ből vett, melyekben a szöveg való értelme szerint is Krisztusról, mint főről, az ekklesiáról, mint testéről van szó, e bizonyítás könnyen megy. De mikor a Jes. nevezetes 53. fejezetében, melyben a szenvedő Messiás typusa van megrajzolva szerinte is, a 10. versben már átmenetet lát a főről a testre s az ott mondottakat az egyházra vonatkoztatja, ebben nemcsak a hagyományos felfogástól tér el, hanem a szöveg valódi értelmétől is. Még helytelenebb, mikor a Jes. 61,

l

0.-ben és Apok. 18,23.-ban említett vőlegény és menyasszony alatt Krisztust és az egyházat érti; avagy a Jes. 45, x-ben a görög szövegben (LXX) Κύρω helyett χνρίφ-t olvasva a Kyrosról szóló prophetiát a Krisztusra, a 3. verset pedig már (egybevetve az 1. Kor. 2, g-cel) az 6 testére, t. i. az egyházra vonatkoztatja. Nemcsak hogy szótválasztja, mint szokta, az összetartozókat, hanem későbbi gondolatot visz be a Deuterojesajah szövegébe s a történeti vonatkozásnak még az árnyékát is elenyészteti. Ezeket a ratio segélyével hozta ki. Vannak azonban esetek, melyekben ez a ratio kevésbbé fénylik s ekkor az Isten nagyobb kegyelmére van utalva. Ennek világánál magyarázza ki a Mt. 26,

6

4. és 24,

3

0.-ból, hogy itt Krisztusnak kettős eljöveteléről van szó, t. i. először testének, azaz az egyháznak eljöveteléről, aztán az ő személyes megjelenéséről, holott az egész idézett szöveg egyformán a parúsiára és ennek jeleire vonatkozik. Hogy mennyire nincs érzéke a biblia történeti vonatkozásai iránt, mutatja a 2. Thess. II. 4. magyarázata. Ε vers όντιν.είμενος-Ά (ellenszegülő), ki magát Isten gyanánt imádtatja Isten templomában, nyilvánvalólag a római császár. Ő pedig igy magyarázza: „Qui dicitur Deus, ecclesia est, quod autem colitur, Deus summus est. Ut in templo Dei sedeat, ostendens se, quod ipse sít Deus, id est, quod ipse sit ecclesia. Quasi diceret: In templo Doi sedeat, ostendens se, quod ipse sit Dei templum. Aut in Deo sedeat, ostendens se, quod ipse sit Deus". Épigy félreérti Dánielnek Antiochus Epiphanesre vonatkozó szavait (11,

3

6). Szóval erőszakos módon viszi bele a páli, különösen az Efez. és Kol. levelek e gondolatát az egész bibliába, a mi hermeneutika! képtelenség.