Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 5. évfolyam, 1907 (Pozsony)

Tüdős István dr.: Keresztelő János

Keresztelő János. 105 bűntől való szabadulást Krisztus megvalósítsa a mi gyarlóságunk megszüntetésével. S hogy a történeti fejlődésben a bűnös emberiség elhívása biztosított legyen maga előtt a megtérésre vállalkozó, a megtérés keresztségében részesülő emberiség előtt, annak legkézzelfoghatóbb bizonysága volt magának az Idvezitőnek vizzel való megkereszteltetése, mint a teljes igazság véghezvitele. Igaz! de hát a Keresztelő János vonakodása? A Keresztelő János vonakodásának vájjon van-e történeti alapja ? . . . Ismerte-é ő a Messiást, akinek útja egyengetésére küldetett? Vagy benső lelki előérzet súgta meg a Messiás mivoltát? Olyan kérdések, amelyekkel nincs szükség leszámolni. Ismerte-é, nem-é ? nem fontos. Nem ismerte, nem ismerhette, — de nem is volt rá szüksége, hogy közönséges emberi értelemben ismerje. Az adatok különben is azt bizonyítják, hogy nem ismerte, mert különben nem küld Jézushoz követeket megtudakozni: ő e a megígért Messiás? Ha nem ismerte: niiképen szólhatott vonakodólag a keresztelést kérő Jézushoz? Úgy, hogy a benső sugallat éreztette vele a személy fenséges voltát, akinek azonban lassan induló történeti működése s a saját életének megpróbált volta mintha azt idézte volna elő, hogy kétely támad a keresztelési alkalommal keletkezett benső sugallat s a későbbi időnek nem várt bizonytalansága között. A személyi megjelenés természetszerű hatása a keresztelési alkalommal és az idő multán is csak lassan jelentkező működés közötti áthidalás nem ment egykönnyen végbe annak a Keresztelő Jánosnak lelkében, aki egy lábával az ó-szövetségi próféták földjén áll, a másikkal az igéret igaz földjére lép, de nem lesz, nem lehet annak birtokosa, mert nagy, a legnagyobb ugyan azok között, akik asszonytól születtek, de a legkisebb is nagyobb ő nála, aki a Krisztus isten-országának lett polgárává! A Jézus megkereszteltetésével kapcsolatos jelenet pedig t. i. az égnek megnyilatkozása s az égből szózat hangzása, valamint a szózat előtt az Isten lelkének galamb alakjában megjelenése s Jézusra rászállása, amint ez 71laté 3, ie—n! Mark 1, 10—11J Lukacs 3, 2i-2i-ben, mint történeti esemény a folytonosság láncolatában van előadva, vagy ahogy János az 1, 3ü-ben, mint saját látási- és nem látomási! — tapasztalatát adja elő: nem egyéb ama rendkívüli dolgok bármelyikénél, amelyeket csodáknak neveznek, holott az u. n. theofániák semmiképen sem csodák, hanem csupán csodálatosaknak feltűnők, holott természetesek és megmagyarázhatók, ha előzetesen nem foglalunk állást az egész égi vagy isteni jelenéssel szemben. Megnyilt-e valóban az ég? Leszállott-e valóban az Istennek lelke Jézusra s hallatszott-e égi szózat? ezek a kérdések állanak előtérben, hogy a theofánia lehetősége s valósága eldönthető s elfogadható legyen! Jellemző az ú. n. negativ irányzat képviselőinek felfogására nézve, hogy míg a Cselek. 7, 5

6-ban foglaltakat, t. i hogy István