Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Könyvismertetés

86 Könyvismertetés. 86 Én az apologétika körébe (s e tekintetben Schultz H.-nal értek egyet) voltakép két elvi kérdést sorozok be: az egyik általán a vallás és a vallásos világnézet jogosultságának, a másik a keresztyén vallás és a keresztyén vallásos világnézet kizárólagos jogosultságának kérdése. Ε kettőt kell első sorban megvédeni, mert a támadás is e két oldalról történik. A hitetlenek támadják magát a vallást; velük szemben tehát kötelességünk kimutatni, hogy a vallás magával az emberi természettel, annak lényegével vele járó életreálitás s hogy ép azért a hit nemcsak jogosult, hanem pótolhatatlan is. Ezt a kérdést e szempontból Erőss sehol sem tárgyalja, pedig az apologétika és a dogmatika viszonyáról szólván (21. 1.) igen helyesen emeli ki, hogy az apologétika a maga erősségeit (bár a végcél ugyanaz t. i. az isteni kijelentésen nyugvó keresztyén vallás igazolása) nem a Szent írásból, hanem a philosophiából és a történelemből meríti. És ő a vallás lényegének philosophiai és történeti alapon való kifejtésével mégsem foglalkozik. De támadás más oldalról is van. Vannak hívők is, akikkel szemben védekeznünk kell. Ezek ugyanis — ép mert hivők! — elismerik ugyan a vallás és vallásos világnézet jogosultságát, de tagadják a keresztyén vallás és a keresztyén vallásos világnézet jogosultságát. Velük is le kell tehát számolni és mert ez a leszámolás csakis közös és közösen elismert forum előtt történhetik. — a védelem itt sem mozoghat dogmatikai, hanem csakis philosophiai és történeti alapon. Nekünk más vallások híveivel szemben a józan ész és a történet tényeinek világosságánál kell kimutatnunk, hogy a keresztyénség magának a vallás eszméjének megtestesülése s hogy ép azért absolut tökélyes mivoltánál fogva csakis a keresztyén vallás és a keresztyén vallásos világnézet jogosúlt. A kérdésnek ily szempontból való tárgyalásával Erőss szintén adós marad. Ezt különben ő maga is érzi s művének e részben való fogyatékosságát igyekszik menteni, sőt megokolni is. Feleslegesnek tartotta — úgymond — művébe a vallások történetét is beleolvasztani, sőt szeretett volna a dogmatikai és apologétikai elem között szigorúan distinguálni. Hát abban teljes igaza van, hogy a vallások története, ami ma már egészen önálló tudománynyá nőtte ki magát az apologétikába nem való; de nem is arról van szó. Az apologétika a vallástörténetnek csak lényeges eredményeit használja fel, vagyis a különböző vallásokat eszmei igazságuk szerint veti egybe, hogy kimutathassa, miszerint a keresztyén vallás az, amely a vallás eszmei igazságát teljes tökélyes alakban valósította meg s hogy ép azért a józan ész szükségszerű követelménye, hogy minden ember keresztyén hívő legyen. Ε kőt fontos elvi kérdés mellőzése, illetőleg csak úgy végül s részben lüggelékül való rövid érintése Erőss művének legnagyobb fogyatkozása s hogy ezeket, mint a vallás igazán nagy