Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Mayer Endre: A történeti kritikai theologiai irány
66 Mayer Endi e. villamosságra utalok, a melyet mindenki ismer s használ, a legkülönbözőbb törvényeit sikerült már felfedezni s megállapítani, de hogy micsoda erő az, lényege szerint nem tudja senki. Itt is hypothesisek adják a magyarázati alapot s kulcsot. Az emberi tudásnak megvannak a maga korlátai és gyarlóságai; a mi ma való igazságnak látszik, azt holnap esetleg megdönti valamely uj találmány s lesz uj igazságok forrásává. Mi mintegy tükör által homályosan látunk s ismerünk, azért ismeretünk absolut értékűnek nem tekinthető. Végül szóvá kell tennem „a közvetítő,, vagyis mindent összeegyeztetni törekvő theologiai párt irányelveiről" mondottakat s az ehez fűződő hamis következtetéseket. Sajnos, Harsányi megint tudatlanságot árul el, mert fogalma sincs arról, hogy mit kell érteni a közvetítő theologiai irányról s a mindent összeegyeztetni törekvő theologiai pártról. Megmondom neki röviden. Kezdem az utóbbival. Ebbe a theologusok azon része tartozik, kik az inspiratiói tanhoz ragaszkodva szent iratainkat a szent lélek művének tartják s ebből kifolyólag az iratok között észlelhető felfogási különbségek kiküszöbölésére törekszenek, vagyis harmonisztikus módon értelmezik a szentírást. Az ide tartozó tudósok a legconservativebb táborból valók. Szembehelyezkednek azokkal a szélső liberális theologusokkal, a kik a szent irást éppen olyan közönséges ókori emlékműnek tartják, mint akár Ovidius Metamorfosiseit vagy szerelmi költeményeit. A mint komoly tudós nem állíthatja ez utóbbit, mert a szent iratoknak vallási tartalma, a ker. egyházban birt nagy tekintélye s az emberiség történetében való rendkívüli jelentősége mindig különleges elbánást követel s fog követelni velők szemben, ép ugy a harmonizálásra való erőszakos törekvés is játékká teszi a tudományos eljárást, bármennyire tiszteletre méltó az a gondolat, hogy Isten különös gondviselésének müvei a szent iratok. Ez az irány a 16.—17. századokban uralkodott a prot. theologusoknál; ma már kevesen képviselik a maga merevségében s engedékenyek a történeti kritika követelményeivel szemben. Hogy az ilyen eljárás nem elégítheti ki a tudományt, azt alig lehet tagadni, épugy mint a határt nem ismerő liberalismus mindent rontó s szertelen bírálatának káros következtetései sem. A harmonizáló iránytól teljesen elütő a közvetítő irány, melyre Harsányi minden rosszat ken. Ennek törekvése azonos a liberális irányéval t. i. történeti kritikával megvilágítani a kánon keletkezését s megállapítani az egyes szent könyveknek szerkesztési körülményeit; eszközei is ugyanazok t. i. mérlegelése minden adatnak s jelenségnek, a mely
