Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Csiky Lajos: A szorosabb értelemben vett egyházi beszéd; gyakorlati bibliamagyarázat és homilia

52 Csiky Lajos. A mi már jellemét illeti, először néhány tagadólagos tételt állít föl erről a zsoltáríró, a melyekben gyönyörű climax van: 1, nem jár a hitetlenek tanácsán; 2. nem áll a bűnösök útján; 3. nem ül a csúfolók székében. Ezután pedig állítólagosán írja le az istenfélő ember jellemét: 1., az Ur törvényében vagyon az ő gyönyörűsége; 2., arról gondolkodik éjjel és nappal. Leíratván így az istenfélő ember jelleme, állapotának rajza következik. És itt tűnik elő a zsoltár költészete, mert egy képes hasonlat fordul benne elő, mely színt, élénkséget és szépséget kölcsönöz a leírásnak : olyan, mint a folyóvizek mellé plántáltatott élőfa, mely 1. az ő gyümölcsét megadja idejekorán ; 2., melynek levele meg nem hervad; és 3., — itt már elesik a kép — minden cselekedete jó szerencsés lészen. Azután az istentelen embert rajzolja meg a zsoltáríró. Jelleméről nem beszél, mert az ellenkezője a másikénak. Állapotát, mint a másikével tette, képesen írja le: „olyan ő, mint a polyva, melyet a szél idestova hány." És jelzi ezen állhatatlanságnak romboló következményét, mely az ítélet napján fog bekövetkezni, és alkalmat ad a hitszónoknak beszélni a nagy ellentét fölött, és mélyíteni annak színezetét. Végül aztán rámutat a zsoltáríró arra, hogy a kellő következtetések bizonyosságát mindkét esetben megerősíti az Ur mindentudósága: „mert tudja az Ur az igazaknak útjokat a hitetleneknek pedig útjok elvész." Az aztán nem egészen idetartozó kérdés, hogy vájjon annyi gondolatot ki lehet-é jól és alaposan fejteni egy bibliamagyarázatban ? Mi azt tartiuk, hogy nem lehet, s ezért épen elég, ha az első zsoltár három első verse alapján egy templomi órán az istenfélő ember boldogságáról, a zsoltár három utolsó verse alapján pedig egy másik templomi órán az istentelenek nyomorúságáról s a még a mellé sorakozó pár gondolatról beszélünk. Sok esetben azonban maga a gyakorlati bibliamagyarázat tárgyául fölvett szentírati szakasz nem adja meg saját felosztását, és bizonyos fáradsággal kell abban fölkeresni a különböző tárgyak következési rendjét. A követendő rend olyan legyen, a mely képesítse a hitszónokát úgy beszélni a különböző pontok felett, hogy ne mondjon el előre egyes olyan dolgokat, a melyekre hátrább kellene sort kerítenie, hogy ne kelljen visszatérnie már elmondott dolgokra, hanem következzék minden természetes, egyszerű és könnyű egymásutánban. Vegyük föl magyarázat tárgyául II. Kor. V.-nak nyolcz első versét, azt a szakaszt, hol Pál apostol földi házunknak hajlékát ellentétbe állítja azzal a házzal, a mely nem kézzel csinált. Ha figyelmesen végig olvassuk a