Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Csiky Lajos: A szorosabb értelemben vett egyházi beszéd; gyakorlati bibliamagyarázat és homilia
Szorosabb értelemben vett egyházi beszéd. 51 melegítenék érzelmeiket, gyorsítanák a szentség utáni igyekezetöket, s ösztönt adnának nekiek törekedniök az ég felé. Ámde miért kellene ennek úgy lenni ?! Mi más tehetné ezt a munkát ilyenné, mint a hitszónok gondatlansága, hanyagsága vagy tudatlansága ? Mert bizonyára nagy fogyatkozás az egy hitszónokban, ha megállapítván a szentirat bármely könyvének czélját és jelentőségét, nem tud δ anyagot találni erkölcsi tanácsokra ós intelmekre is. Ha képesek vagyunk arra, hogy kivonatoljuk valamely egész szentirati könyv nagy tanításainak lényegét, nem lesz nehéz azt hallgatóink szivére és lelkiismeretére is vonatkoztatnunk. Csak épen tárgyunk teljessége szempontjából emlékezünk meg a biblia úgynevezett futó kommentálásáról, a mely abban áll, hogy a szentirat folytatólagos olvasása közben szúrunk be abba esetleg csak pár szóból álló magyarázó, felvilágosító, a gondolatokat egymással egybefűző gondolatokat. Rendkívül frissítik az ilyen közbevetett megjegyzések a biblia olvasását, csak arra vigyázzunk építeni akaró buzgalmunkban, hogy meg ne fordítsuk Chrysostomus szabályát, a ki szerint Istennek sokat kell beszélnie , θ az embernek csak keveset. Mondanunk sem kell, hogy az ilyen futó kommentálásnak nem templomi istentiszteleten, hanem a magánházaknál való családi áhitatosságokon van inkább helye, bár Henry Máté, nagyhírű angol nonconformista lelkész, 25 évi chesteri lelkészkedése alatt nyilvános istentiszteletei alatt kétszer olvasta végig és kommentálta így az egész bibliát, — ámde az δ egyházában a rendszeres bibliaolvasás egyik elmaradhatatlan liturgiái alkatrésze az istentiszteletnek. Ki kell még végül részletesebben is fejtenünk azt, a mire előbb csak futólag mutathattunk rá, hogy tudniillik akárhányszor kerülhet elénk olyan bibliai szakasz, a melynek tárgyalásánál nem kell, sőt nem is lehet jól az abban előforduló gondolatok sorrendjéhez alkalmazkodnunk. Igenis, néha a fölvett szakasz kimutatja vagy föl is állítja munkánk felosztását, a mi, természetesen, nagy előny beszédünknek úgy világosságára, mint egységére nézve is. Vegyük föl, hogy az első zsoltárt magyarázzuk. Ebben már nemcsak a zsoltár nagy központi igazsága: az istenfélők és az istentelenek közötti ellentét, hanem a két külön szakaszban a világosító részletek is készen vannak, ós pedig jórószben egy climax erejével és érdekességével. Nevezetesen a zsoltár leírja: 1., az istenfélő ember boldogságát; 2., az istentelennek nyomorúságát. Az első gondolatnál, u. m. az istenfélő ember boldogságánál lerajzolja: a., annak jellemét; b., annak állapotát. 4*
