Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Csiky Lajos: A szorosabb értelemben vett egyházi beszéd; gyakorlati bibliamagyarázat és homilia

42 Csiky Lajos. melynek a többit alárendelhetnők, akkor belátásunk szerint magunk alkotjuk meg a szövegből a főtételt s ezt teszszük a szöveg gondolatainak alapjává. Vegyük föl például szövegnek ezt: „a melyek régen megirattattak, a mi tanulságunkra Írattattak meg, hogy ... az írásoknak vigasztalások által reménységünk legyen" (Róm. XV. 4), ennek igen jó dispositiója lehet a következő: Mit meríthetünk a szentírásból? I. tanulságot; II. vigasztalást; III. reményt. Van egy másik példa arra, ha a szöveg nem adja meg világosan a főtételt, hanem magunknak kell azt abból megalakítanunk: Garzó Gyula gyomai lelkész Luk. XXIII. 50—53. alapján, hol a meghalt Jézusról híven gondoskodó arimathiai Józsefről van szó, Jézus temetéséről beszél, melynek kiemelkedő pontjai: 1. a hűség bátorsága; 2. a kegyelet szolgálata; 3. a szeretet adománya. Világos dolog, hogy az ilyen tanitó szövegek a szorosabb értelemben vett, a synthetikus egyházi beszédekhez alkalmazhatók leginkább, de ha nagyon is sok külön igazság fordul elő bennök. gyakorlati bibliamagyarázatot vagy homiliát is lehet róluk irni. így például ha ezt veszszük föl szövegnek : ,.Egyenlő értelemmel legyetek ti közöttetek. Kevélyen ne értsétek magatok felől, hanem az alázatossághoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek csak magatok értelme szerint. Senkinek gonosz helyébe gonoszt ne fizessetek. Minden emberek előtt a tisztességes dolgokról gondot viseljetek. (Róm. XII. 16. 17.), világos dolog, hogy ennyi igazságot csak analytica, tehát gyakorlati bibliamagyarázat alakjában lehet legjobban kifejtenünk, vagy akár homilia alakjában is, ha azt teszszük beszédünk főtételévé : Hogy kell embertársaink közt a kellő békességet fenntartanunk ? s azután, erre a kérdésre való folytonos tekintettel, magyarázzuk és erkölcsileg alkalmazzuk a szöveg fent leirt, egymásután következő gondolatait. A szövegek második nemét a történeti szövegekben állapítottuk meg. Ezek valamely szentirati eseményt, vagy valamelyik bibliai személy életének valamely mozzanatát tárják történeti leírásban mi elénk. Sikeres tárgyalásuk föltételezi, hogy a fölveit eseményt épen olyan élénken, mint helyesen fogjuk fel, hogy a történeti tényt a maga előzményeivel, körülményeivel, lefolyásával, benyomásával és következményeivel együtt hiven tüntessük föl és semmit ne hagyjunk érintetlenül, a mit a szentiratnak vagy egyéb történetnek más előadásából, az ó-kornak, a természetnek, az országoknak és népeknek ismeretéből és az egykorú eseményekből szövegünk tárgyának teljesebb megértetésére, magyarázatára felhasználhatunk. Ha ezek mellett nem hagyjuk figyelmen kívül a kisebb és látszólag jelentéktelen