Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Csiky Lajos: A szorosabb értelemben vett egyházi beszéd; gyakorlati bibliamagyarázat és homilia

40 Csiky Lajos. magyarázat nagyon tanulságos; általa jobban látja a szentirat teljességét, gondolatgazdagságát s a szentirat olvasásához és pedig figyelmes olvasásához szokik, a mennyiben igy folyvást figyelheti annak czélját és összefüggését. Ha már úgy a szorosabb értelemben vett egyházi beszédnek, mint a gyakorlati bibliamagyarázatnak megvannak a magok előnyei és hátrányai, — az elsőnek előnye az, hogy a maga egy tárgyát alaposan kifejtheti, hátránya pedig az, hogy a fejletlenebb értelem könnyen elvesztheti benne a fonalat, a másodiknak előnye az, hogy bővebb bibliaismeretre tanit s biztosabban vezérli a megértésre s ez által az épülésre a gyülekezet tanulatlanabb elemeit is, hátránya pedig az, hogy sokszor keveset ad a beszéd szónoki formájára, mert nem levén egységes, csak töredezett tükördarabokat nyújt: a homilétikai tudás és gyakorlat fejlődésével önkéntelenül állott elő az egyházi beszédnek egy olyan faja is, a mely lehetőleg mellőzni igyekezvén az ismertetett két egyházi beszédfaj hátrányait, másoldalról mindkettőből kivette azt, a mi benne jó volt. Ez a homilia. Jól tudjuk, hogy kezdetben nem azt nevezték homiliának, hanem a keresztyénség első századaiban élt gyülekezeti elöljárók ama, minden művészi formák nélkül tartott, sokszor épen párbeszédszerű istentiszteleti beszédeit, a melyeket ők, a keresztyénség akkori fejlettségének megfelelőleg a lehető legegyszerűbb nyelven és közvetlenséggel mondottak, a melyekből fejlődtek aztán ki lassanként a művészi alakú szónoki beszédek, a sermók és kérügmák: de ma — nézzük csak meg Dobos János remek kidolgozású „Homiliák" czimű művét, — ma már azokat az egyházi beszédeket nevezzük homiliáknak, a melyekben van synthesis is, analysis is, vagyis az olyan hosszabb szövegek alapján készített egyházi beszédeket, a melyek a szöveg főgondolatát a bevezetés végén főtételbe foglalván össze, mégsem ezzel foglalkoznak a beszéd további folyamán, mint a hogy ezt a szorosabb értelemben vett egyházi beszédnek tennie kell, — hanem a szöveg egymásutáni gondolatait bonczolgatja, fejtegeti, magyarázza, mintahogy azt a gyakorlati bibliamagyarázatban kell tenni, — ámde az analysisnak ezt a munkáját úgy végzi, hogy a szöveg bonczolgatása, fejtegetése, magyarázása közben folyton a felállított főtételt tartja szemei előtt, ezt világosítja. Az ilyen egyházi beszédet már tudományos kifejezéssel synthetiko-analytikus vagy thematikotextualis beszédnek nevezhetjük. Ma már ez a homilia, mely egyformán kielégíti művészi egységével és változatosabb tartalmával úgy a fejlettebb értelmű és tudású, mint az egyszerűbb gyülekezeti tagok igényeit is.