Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

28 Pröhle Károly. jelentőségét, azokat a módszereket, a melyeknek alkalmazásával ama forrásokból meríteni s a keresztyén ismeretnek belőlük nyert anyagát rendszeresen feldolgozni kell; egyszersmind kérdések, feladatok, thémák kitűzésével indítást ad nekik ama források ós módszerek önálló használatára és alkalmazására. — Viszont a hallgatók, a tanítványok a tanártól vett indításra öntevékenyen reagálnak, a tanár vezetése mellett, az általa megjelölt eszközök és módszerek alkalmazásával a rendszeres theologiának valamely kitűzött vagy esetleg az egyéni hajlam szerint szabadon választott pontján elmélyednek a tudomány eredeti forrásainak tanulmányozásába, a nyert ismeretanyagot a keresztyénség elvi lényegére vonatkoztatva módszeresen, rendszeresen feldolgozzák, e tanulmányozás és feldolgozás eredményét majd élő szóval, majd Írásban, a tanítványtársak vagy — esetleg: és — a tanár bírálata alá bocsátva, előterjesztik, stb. 2. A rendszeres theologiai seminárium munkamódiának, módszerének közelebbi megállapítása végett min* denek előtt tekintetbe kell vennünk a keresztyén tanrendszernek az előbbi (II.) szakaszban megjelölt normativ forrásait s ezek használatának s érvényesülésének módját a rendszeres theologiai semináriumi munkában. A tárgy természete megengedi, hogy a következőkben is általában és összefoglalólag a „rendszeres theologiai" semináriumi gyakorlatról szóljunk, bár a tényleges valóságban az illető rendszeres seminárium vagy hittani vagy erkölcstani szokott lenni. Mindamellett a kellő helyeken megteszszük a kettő között a szükséges megkülönböztetéseket. a.) A mí először is a szentírást mint a keresztyén tanrendszer elsőrangú normativ forrását illeti (1. 24. 25. 1.), erre nézve a rendszeres theologiai seminárium vezetőjének főfeladata abban áll, hogy bevezesse tanítványait e forrásnak helyes rendszeres theologiai használatába. Ez pedig csak a szentírásnak mint a keresztyén tan eredeti, kijelentési értékkel biró forrásának helyes felfogása alapján lehetséges. Abból, a mit fentebb (25. 1.) a szentírás normativ tekintélyéről, ennek bensőséges, élő jellegéről s a szentírás lénye ges tartalmában rejlő elvi alapjáról általánosságban mondottunk, következik, hogy a szentírás hittani vagy erkölcstani használatának nem helyes módja az, melyet a merev szóinspiratió elméletének hivei követni szoktak, a kik a szentírásnak az egyházi tant tényleg vagy látszólag bizonyító egyes helyeit („dicta probantia") mechanikus, atomistikus módon válogatták össze s az elméletben látszólag nagyon felbecsült szentírást a gyakorlatban a tancodex niveaujára szállították le. A mit a szentírásból ez úton merítettek, az a keresztyén tanrendszerre nézve holt kincsnek maradt, kő