Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

A főiskolai rendszeres theologiai semináriumok feladata. 29 volt, nem élesztő kovász. Evvel szemben a rendszeres seminárium vezetője utalni fogja tanítványait arra, hogy a szentírásnak mint a történet folyamán kifejlődött élő organismusnak megértésébe csak az hatol be, a ki ezen organismusnak középponti életerejével, az isteni üdvkijelentéssel, az evanggéliommal, a Jézus Krisztussal közvetlen érintkezésbe jutott s azt az életerőt (εύαγγέλιον — δνναμις Θεον είς σωτηρίαν — Rom. 1, 16.) saját személyiségének életelvéül sajátította el (τψ πιστενοντι u. o.). Más szóval ez azt jelenti, hogy a szentírás, midőn a keresztyén tannak normativ forrásaként jön számításba, a hit által való megigazulás elvének világában magyarázandó és használandó. A szentírásnak ez a használata különbözik úgy a nyelvtantörténeti vagy történet-kritikai exegesistől, mint a biblia tantartalmának ezen alapuló bibliatheologiai, tehát történeti-genetikai tárgyalásától. Ezt a munkát a keresztyén tan rendszeresitője már feltételezi s a maga részéről a szentírás tanát annak történeti változatosságában ős sajátlagos egyéni alakulásaiban nem csupán történeti objectivitással tudomásúl veszi, hanem a hit által való megigazulás elvének világában a különféleségben, a sajátlagosban keresi a közösét, az általánost, a maradandót, a lényegest, a lényeges összefüggést; a szentírás egyes tanait viszonyba hozza magának a szentírásnak lényeges tartalmával, középponti életelvével, az evangőliommal, azoknak értékét ez elvi középponthoz való közelebbi vagy távolabbi viszonyuk szerint Ítélve meg, velük szemben bizonyos vallásos kritikát gyakorol („ob sie Christum treiben" — Luther.) s a szentírásnak tanát ily módon saját személyes keresztyén meggyőződésébe felvéve s a keresztyénség elvi lényegére vonatkoztatva, önállóan reprodukálja mint oly tant, melyet elfogadunk nem csupán irásszerüségőnél, hanem egyszersmind belső igazságánál fogva. Az atomistikus, mechanikus módszer helyébe ily módon az ú. n. organikus módszer lép, a melynek helyes alkalmazásába a tanítványokat bevezetni a rendszeres seminárium vezetőjének nem könnyű, de szép ós mellőzhetetlen feladata. Vigyáznia kell egyszersmind arra is, hogy a megigazulás elvétől áthatott keresztyén tudatnak az a relativ szabadsága, mely a szentírásnak ezen használatában megnyilvánúl, libertinismusba ne csapjon át, hanem megmaradjon a gyermeki pietás korlátai között s a szentírás lényeges tartalmához, az Isten igéjéhez való kötöttségében. (Luther: .Lelki ismeretem fogva vagyon Isten igéjében". A gyermeki pietás" kifejezéshez v. ö. Raccaud-nak Lobsteintől idézett mondatát: „Mi a bibliának gyermekei vagyunk, nem rabszolgái.") — A bibliai forrás használatával kapcsolatban alkalma nyilik a tanárnak arra is, hogy tanítványait általában intse, buzdítsa a szentírásnak odaadó