Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

26 Pröhle Károly. nézetnek különösen a világ és emberismeret irányában való kiegészítésére kínálkoznak, csak úgy mehetnek át a keresztyén tanrendszerbe, a mint azokat a kellő biztossággal és elfogulatlansággal működő keresztyén tudat magának assimilálta. Mind a három föntebb említett normativ forrást a keresztyén hittan és erkölcstan közösen használja, de mindegyik sajátk ülön szempontjai szerint. Az egyházi tanhagyomány nincs ugyan hijjával az ethikai elemeknek, de mégis tény az, hogy a keresztyén erkölcstan távolról sem támaszkodhatik oly gazdag és biztos tanhagyományra, mint a hittan. A keresztyén erkölcstanra nézve ebből származó hiányt némileg pótolja a keresztyén hittannal való szerves összefüggése. 4. A keresztyén tanrendszer normatív forrásaiból nyert ismeretanyagnak rendszeres feldolgozására nézve irányadóul szolgál 1.) tartalmilag: a keresztyénség lényegét kifejező alapelv, melyre a forrásokból nyert ismeretanyagnak minden része vonatkoztatandó s belőle csak az vehető fel, a mi az alapelvvel szerves összeköttetésbe hozható; 2.) alakilag: a tárgynak megfelelő tudományos módszer. A tudományos módszer törvényeit a logika módszertani része határozza meg. A logika a módszeres eljárásnak két főalakját különbözteti meg: az egyik az inductiv (analytikai, tapasztalati.) a másik a deductiv (synthetikai, elméleti) módszer. Ε módszerek, miután külön-külön mindegyik egyoldalú, kölcsönösen követelik ós kiegészítik egymást. Az egyik módszer a másik nélkül alkalmazva nevezetesen a szellemi tudományok terén egyoldalúságokra vezet. Azért a szellemi tudományoknak, hogy czéljukat elérjék, mindkét módszerre egyaránt szükségük van. És e tekintetben a rendtheologiához tartozó tudományágak sem tesznek kivételt. A tudományos módszernek e két főtypusa tehát, a tárgyhoz alkalmazkodva, érvényesülni fog a rendszeres theologiában is. 5. Föntebb (20. 1.) a rendszeres theologiának feladatává tettük nem csupán a keresztyénség tartalmának tudományos rendszerben* való kifejtését, hanem annak az eltérő világnézetekkel szemben való érvényre emelését is. Ez utóbbiban áll a rendszeres theologiának u. n. apologetikus feladata. Hogy a rendszeres theologiának ily apologetikai feladat tulajdonítandó, az kétségtelen; de nagyon eltérők a vélemények e feladat közelebbi értelmezésére nézve; sőt kérdés tárgya az is, hogy a rendszeres theologia ezen feladatát egy külön tudományágban (apologetika) vagy csupán a hit- és erkölcstan bizonyos tárgyalásmódjában oldja-e meg. Általános elvi szempontból alig lehet kétséges, hogy az apologetika — a védelem elválaszthatatlan lévén a védelem tárgyától —