Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Kovács Sándor: Az állam és a protestantizmus III. Károly alatt

270 Kovács Sándor. A királyi döntésre tiz álló esztendeig vártak a protestánsok. Közben rakásra gyűlt a sok panasz és sérelem; orvoslásukat a kormány a folyton igért vallási rendeletre hárította. Az erősebb katholikus tábor nem törődött a király időközi halasztó parancsaival, amelyek egyben-másban a protestánsok érdekeinek kedveztek. Végre 1731. március 21-én megjelent a történelmi jelentőségű Carolina Besolutio, amely II. József türelmi rendeletéig, tehát félszázadnál tovább egyetlen szabályozója és biztosítéka a protestáns egyházaknak. Kedvezőtlen tartalniának híre előre kiszivárgott s Radvánszky János meg Vay Ábrahám kihallgatáson kérték a királyt, hogy a rendeletet változtassa meg, vagy egyáltalán ne adja ki. III. Károly minden remény nélkül bocsátotta el őket, megmaradt szándéka mellett. A rendelet tartalmát miniszteri konferencia állapította meg, amelyen a savoyai herceg elnökölt, s többnyire németek vettek részt; a magyar korona országainak csak egyetlen képviselője volt jelen, Batthyány Lajos gróf, alkancellár. A minisztérium majdnem az utolsó betűig magáévá tette a főpapság s a katholikus bizottsági tagok álláspontját, úgy, hogy a rendelet — formáját nézve — nem egyéb, mint a protestáns sérelmeknek pontról pontra való megtagadása. Futólagos egybevetés is meggyőz ez állítás igazságáról. Mindjárt az első pont halálos csapást mér a protestantizmusra és igazolja a templomfoglalók összes' erőszakoskodásait. Különbséget tesz nyilvános és magán vallásgyakorlat közt; az előbbit — pusztán az articularis helyekre korlátozza, a magángyakorlatot az egész országban megengedi. Ez azonban nem állhat másból, mint vallásos könyvek olvasásából, s ott megjelenni a család tagjain kívül senkinek sem szabad. Az articularis helyeken a protestáns papok szabadon gyakorolhatják lelkipásztori jogaikat, úgy a helybeli, mint az odasereglett lakosoknak szolgálhatnak, de más falvakba nem mehetnek, legfőlebb, mint magán emberek. A becikkelyezett helyeken kívül élő protestánsok a plébánia egyházi hatósága alatt állanak s a szabályszerű stóla fejében annak szolgálatával kell élniök. Az articularis gyülekezetek a szükség szerint királyi engedély mellett gyarapíthatják a papok számát. A földesúr jogának sérthetetlenségét e rendelet is kimondja, csupán azzal korlátozza, hogy vallási tekintetben a király beleegyezése nélkül semmit se változtassanak, mert »a király a vallás védője«. Elrendeli, hogy mindkét felekezeten levő evangélikusok jelentsék be, hány egyházi elöljáróra, vagyis superintendensre van szükségük. Hatáskörüket azonban pusztán arra szorítja, hogy papjaik jó erkölcsére ügyeljenek s a rendetlenkedőket megintsék. Olyan erkölcsrendőrségi biztos-féle szerepet szánt nekik, mert a papokat kultusz, tanítás dolgában a katholikus esperesek hatósága alá helyezte. Pereik fóruma a szentszék. Vegyes házaspárok articularis és nem articuleris helyen a plébános nyájához tartoznak; a katholikus ünnepek legalább külső és nyilvános megtartása, a céhek körmeneteiben