Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Könyvismertetés

232 Κ önyvismertetés. 232 szezavarta a determinismusaal, Schopenhauer az ő „egységes jellem"-ét nem élő embereken figyelte meg, hanem abstractiora alapította, Spencer pedig figyelmen kivül hagyta, hogy a jó hajlamok is ép oly öröklékenyek, mint a rosszak. Másik, a gyakorlatilag még károsabb szabadakarat elmélete, mely csak egy „fiat"-tól teszi függővé a jellem megváltoztatását s ép ez által csüggeszti el a vele megpróbálkozókat. Voltakép a szabadakarat elmélete tesz bennünket fatalistákká, mert nagyon könnyűnek tünteti fel a megváltozást, holott pedig az önfegyelmezés által kivívott erkölcsi szabadság csak hosszú küzdelem eredménye lehet. A jót minden ember — hacsak el nem érte még az erkölcsi téboly — természeténél fogva többre becsüli, mi nt a rosszat; többre becsülni pedig annyi, mint szeretni, vágyakozni, hajlania felé. Ε vágyat és hajlamot aztán kellő psychologiaí ügyességgel növelhetjük, míg hathatós elhatározássá izmosul. Szóval: „néhány tucat javíthatatlan gonosztevőn kivül mi mindnyájan a jó gyakorlására vagyunk praedestinálva !" íme, az erkölcsi szabadság egy uj elmélete, mely a determinismusban és csak általa lehetséges. Az „akarat lélektanáéban hosszasan bizonyítja, hogy a gondolatok és eszmék jelentősége az akaratra mily csekély s viszont a kedély-állapotok, érzelmek, ösztönök szerepe oly nagy, hogy túlozni sem lehet eléggé. „Az ösztönök, végső győzelmük tudatában, bizonyos mértékig engedik az értelmet fontolgatni, azt az üres elégtételt engedik neki át, hogy magát királynak képzelheti. De a valóságban csak alkotmányos király, ki pompázik, ki szónokol, de nem uralkodik". Igen, csakhogy ilyenformán hazug volna könyvünk cime, hisz az akaratot akkor nem nevelhetjük s helyzetünk látszólag kétségbeejtő. De csak látszólag. Az erőt, melylyel a hatalmunkban álló értelem nem rendelkezik, megadja nekünk a nagy felszabadító: az idő, mely alkalmat nyújt, hogy a hiányzó közvetlen szabadságot közvetve indirect eszközökkel pótoljuk. „Az értelem ügyesen szert tevén a hatalomra, a kitartással való szövetsége által lassankint megszerzi magának a diktátorságot: azt a diktátorságot, melyet csak a kényúr kényelemszeretete és az alattvalók időleges kitörései mérsékelnek." Az értelem uralmának lehetősége szempontjából „a magunk legyőzésének munkájában a legfőbb fontosságú az, hogy a képzetek és a cselekvések úgy egyesüljenek, hogy szokás keletkezzék belőle." Ez az összeforrasztás azonban hideg úton nem sokat ér, hanem hogy erős ^legyen, a kedély-állapotok melege által kell megtörténnie. Hogy az eszmék és cselekvések ez erős kapcsolata megvalósuljon, az értelem stratégiája úgy a kedvező, mint a kedvezőtlen érzelmi mozzanatok felköltésére, illetve távoltartására az associatió törvényének jól megfontolt alkalmazásán alapszik.