Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Könyvismertetés

Κ önyvismertetés. 231 110. 1. 1. s.: „Mert az egész írás veleje" . . . Denn das zeigt die ganze Schrift . . . Mert az egész írás azt mutatja (vagy tanúsítja), „hogy a keresztyének és a keresztyénség ügyét egyedül Isten itéli meg." . . . Bármily kétségtelen igazság legyen is ez, Luther mégis alighanem a legerélyesebben tiltakozott volna az ellen, hogy valaki ezt az igazságot az ő neve alatt „az egész írás velejének"· állítsa. Stettner Gyula. Az akarat nevelése. Irta Payot Gyula, franciából fordította Weszely Ödön, átnézte Ambrus Zoltán. Bpest. A M. Tud. Akad. kiadása. 1905.1—XXII. 1—288 oldal. Ára 4 kor. kötve 5 kor. A franciák kezdik észrevenni a grandé nation hanyatlását, hangoztatják a legkomolyabb reformok szükségét s érzik, hogy az a reform, mely a többit magában foglalja: az egyének reformálása. Mindenütt nagyobb gondot fordítván az értelem fejlesztésére, mint az akarat nevelésére, a tetterő gyengeségét általában minden művelt országban érzik és érzi önmagán is minden szellemi munkával foglalkozó művelt ember. Minthogy e könyv ép azt a kérdést fejtegeti, mennyiben vagyunk képesek önmagunkat reformálni s mit tehetünk akaratunk erősítésére, energiánk fokozására: ebben rejlik olyan nagy elterjedtségének titka, hogy 10 év alatt 22 francia kiadást ért s 9 nyelvre lefordították. Tárgyát öt könyvbe: osztja még pedig az I—

III. az elméleti, a IV—V. pedig a gyakorlati részeket foglalja magában. Az „elméleti rész"-ben abból indul ki, hogy „valamennyi balsikerünknek s csaknem minden bajunknak ugyanegy oka van, s ez: akaratunk gyöngesége, irtózás az erőkifejtéstől és főleg a tartós erőkifejtéstől. Tétlenség, könnyenvevés, szórakozottság, mind csak különböző.elnevezés arra, ami alapjában véve restség. Ugy az elsajátító, mint a productiv szellemi munkához erős és kitartó figyelmező erőre van szükségünk, — olyan energiára, mely nem csupán az erőkifejtékel erősségében és gyakoriságában nyilvánul, még inkább és legfőképpen abban áll, hogy valamennyi gondolatunkat egy és ugyanazon cél felé irányítsuk. Tárgyunk szempontjából két elméletileg hibás s gyakorlatilag káros elmélet van forgalomban. Ezeket kell megcáfolni. Egyik, mely a jellemet változhatatlannak tartja. Kant hirdette, Schopenhauer felújította, Spencer támogatta. Az egész elmélet tulajdonképpen csak a tudósok restségének köszönheti lételét, kik készek alávetni gondolkodásukat a szavak suggestiv hatásának, Igy a jellem változhatatlanságának kényelmes elméletét a „jellem" szó által ránk erőszakolt suggestiónak köszönhetjük, mert a jellem a maga reális valóságában csak bizonyos erők eredője (resultansa) és pedig oly erőké, amelyek folytononosan változhatnak s ez által az eredőnek nemcsak intensitását, hanem természetét is megmásíthatják. Kant a íatalismust ösz-