Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

Λ főiskolai rendszeres ibeologiai semináriumok feladata. 19 végzett tudományos munka boldogító érzetét, melyben a leghathatósabb indíték rejlik a munka folytatására. Ugyanitt egyszersmind a tanítványok egyéniségének érvényesülése előtt is tágabb tér nyílik. Oly tanítvány, a kiben a tudományos érdeklődés és érzék már jobban kifejlődött, esetleg maga keres magának a tudomány valamely részletéro vonatkozó feladatot s annak önállóbb, talán teljesen önálló, feldolgozására vállalkozik. Nemcsak őt, hanem tanárát is örömmel fogja eltölteni, ha sikerül ily feladatot önállóan megoldania s ha e munka közben esetleg valami újat is talál, ha nem valami kiválóan jelentőset is, csak a tudomány szempontjából elfogadhatót. A tanár paedagogiai tapintatának feladata, hogy ott, a hol a tanítvány egyénisége keres érvényesülést, az esetleges kinövéseket a nemesebb részek megsértése nélkül biztos kézzel, szeretettel levágja s a jót, a becseset helyes fejlődési irányba terelje. Meglehet, hogy a tanár és a tanítványok, e közös seminárium munkálkodása és kölcsönös érintkezése közben az egyik vagy másik ifjúban a tudomány iránti szeretet és hivatásérzet oly mértékben ébred fel, hogy a tudomány önálló inivelésében ismeri fe! egyszersmind jövendő gyakorlati élethivatását. Ily ifjak különös tárgyai lesznek a főiskolai tanár paedagogiai gondozásának. így neveli a főiskola egyszersmind a jövő hivatásszerű tudósait, a tudomány tanítóit. Természetes, hogy ez a semináriuini munkálkodásnak nem általános, direct, hanem csupán az általánosban lappangó, viszonylag esetleges czélja. Mi nem csupán a jövő hivatásszerű tudománytanitóitól, hanem a gyakorlati élet jövendő vezetőitől is megkívánjuk, hogy szaktudományuknak legalább egy bizonyos körében képesek legyenek a tudomány eredeti forrásait, eszközeit, módszereit okosan és czéltudatosan használni s magukat a tudományban tovább képezni, a mely czél természetesen a különböző egyéniségek szerint nagyon különböző mértékben érhető el. Hogy egy közelfekvő képet használjunk: a „veteményes kert" nem csupán azért van, hogy összes növényei új generatio létrehozása czéljából „magnak" maradjanak. A legtöbbje elkel a mindennapi használatban. De a kiválóan életerős és egészséges „példányokat" is itt termelik és gondozzák (egyénileg) új „kikeletre". Egyébként a hasonlatnak csak a jobbik oldalát lehet alkalmazni, amelyen nem „sántit". A tudományos semináriumi intézmény a 18. században, az újhumanistikus nyelvészet körében (Gesner Mátyás, Göttingen; Wolf Frigyes Ágost, Halle) vette eredetét, a 19. században tovább fejlődött és terjedett s ma már azt mondhatjuk, hogy megtalálható mindenütt, a hol hivatásuk magaslatán álló tanárok fáradoznak a jövő szellemi vezéreinek tudományos kiképzésén és nevelésén. 2*