Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)
Daxer György dr.: A theologia mint tudomány
A theologia, mint tudomány. Különös tekintettel Troeltsch methodologiai törekvéseire. Már most az a kérdés merül fel, hogyan képzeli magának Troeltsch ezen programmjának megvalósítását ? Ezen kérdésre Troeltschnek irataiban részben csak jelzett, részben pedig részletezett ujj mutatásai és fejtegetései alapján igyekszünk felelni 1). Troeltsch maga mondja, hogy ő a keresztyénség supranaturalismusának feladása után „a vallás önállóságáról" írt cikkeiben a theológia alapjául oly vallásbölcseletet követelt ós vázolt, mely a vallás általános jelenségéből és annak fejlődése vizsgálásából kiindulva kutatja az egyes vallások értékét s igazságát ős nyíltan lemond azon eljárásról, hogy a keresztyénséget tisztán önmagából mutassa ki normális igazságnak 2). Először is valláspsychologiai alapon kimutatta a vallás önállóságát vagyis azt, hogy a vallást a lélek egyéb tevékenységeiből levezetni nem lehet. 3) A vallás tehát a lólek egyik eredeti jelensége. Ezután felveti Troeltsch a vallás fejlődésének kérdését. A vallástörténet a kijelentés fejlődése, az Isten közeledése az emberhez. Azért itt a keresztyénség különös kijelentése számára nincs hely. 4) A keresztyén vallás beleillesztése a vallástörténeti fejlődésbe, az általános vallástörténetbe, elvezet a vallás haladásának és fejlődésének ismeretére. Bizonyos, hogy a vallás a zsidó-, keresztyén-, mohamedán csoportban talált legtisztább kifejezésére és hogy itt „wiederum das Christentum die Zusammenfassung der tiefsten, zartesten und kräftigsten Triebe ist." 5) Mi ezen történeti fejlődés célja? Mit lehet a keresztyénségről e tekintetben a történeti J) Mivel ezen célra részben oly iratai tartalmára is vagyunk utalva (különösön a Ztschr. f. Theo!, u. Kirche 1895. s 1896. évf.-ban, a Preusa. Jahrb.-ben és a Theol. Jahresbericht-ben megjelentekre), melyeket nem ismerünk — erről részben Ihmels, részben pedig Reischle fentidéze.t munkái alapján szereztük a tájékozódást. s) Ztschr. f. Theol. u. Kche 1898. 9. 10. 1. 3) Ugyanott 28. lap. 4) V. ö. Ihmels i. m. 14. 1. 5) Die wissensch. Lage stb. 48. 1.