Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Raffay Sándor: Jézus születése

204 Raffay Sándor. és leborul a királyok királya előtt. S ez órában azt mondja a Szentséges a léleknek: Menj be a csöppbe, a mely ennok meg ennek az angyalnak a kezében van. Akkor felemelkedik a lélek ós azt mondja: Világ királya, megfelel nekem ez a világ, a melyben mióta engem megteremtői, lakozom, miért akarsz engem e rút csöppbe küldeni, engein, a ki szent és tiszta vagyok, hogy száműzve legyek a te dicsőségedtől? Nyomban azt feleli a Szentséges a léleknek : Az a világ, a melybe küldelek, legyen neked szebb, mint az, a melyben eddig laktál. Mikor téged alkottalak, egyedül o csöpp számára alkottalak. Igy azonnal beküldi őt a Szentséges a csöppbe, még akarta ellenőre is. A továbbiakban el van moudva, mikép ól az embrió a születésig, majd hogy mikép jő a világra, mikép ól e földön és mikép hal meg. Nekünk azonban, bármily érdekesek is különben, a továbbiakra szükségünk nincsen. Ezekből is beláthatjuk, hogy a Jézus természetestől eltérő születését nem szabad idegen hitregék ízléstelen meséivel hozni párhuzamba, mert annak hitét a zsidók hagyományai alapozzák. Amint Isten minden más embernek is a lelkét a maga belátása szerint külön rendelkezéssel küldi be a testbe, úgy Jézus lelkét is a maga isteni akaratával rendelte Máriába. De ez a lélek a szentség lelke volt, a mint azt Pál apostol mondja. Ezért nem vétkezett soha Jézus, ezért tudta magát állandó összeköttetésben az Atyával, ezért hivatkozhatott rá, hogy 6 és az Atya egy. Maguk a szentiratok is a Jézus alkotásának, és Istenhez való viszonyának ezt a képzetét többször kifejezik. Igy Gal. 4.,-ben Pál apostol azt mondja: Amikor pedig eljött a ζ idő teljessége, kiküldötte Isten az ö fiát. Ugyanezen kiküldésről beszél I. Ján. 4

9. Ε kiküldött isteni lény pedig az Atya ölében tartózkodott addig, mint egyetlen fiú, Ján. 1

1

8. Fii. 2

6—

8. szintén ezekre a képzetekre utal, amikor Jézus előzetes isteni létformájáról, e létformának elhagyásáról beszél s úgy magyarázza emberré léteiének nagy áldozatát. János evangéliomának egész prologusa —

1

8. az örök isteni igének, a teremtés és a kijelentés eszközlőjének a megtestesüléséről beszól. Ugyanerről szól Ján. 3

1

6., a hol az εόωχεν az εξαπέστειλεν értelmében áll. A párhuzamos helyek csoportosításával még több bizonyságot is gyűjthetnőnk arra nőzve, hogy újszövetségi szent irataink maguk is olyanformán gondolták Jézus származását, mint ahogyan azt a Tanhuma az emberi lélek kiküldéséről mondja. Az apostoli és az egyházi atyák már nem ismervén az eredeti zsidó képzeteket, a szentlelket csak puszta eszköznek tekintették, a ki által és nem a kivel teremtetett Jézus emberré. De teljesen helyes kifejezésekre is találunk. Igy