Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 4. évfolyam, 1906 (Pozsony)

Pröhle Károly: A főiskolai rendszeres theologiai seminariumok feladata és módszere

A főiskolai rendszeres theologiai semináriumok feladata. 17 pusztán „ό'όία", hanem επιστήμη. (V. ö. Bau Isen, deutsche Universitäten 267. 1.) Ennek a czélnak szolgálatában áll első sorban a felsőbb oktatásnak legjellemzőbb alakja: a rendszeres tudományos előadás, mely czélját csak úgy éri el, ha a tudománya és hivatása magaslatán álló tanár a megismerési folyamat eredetének és eredményének világos feltárásával, az igazság meggyőző erejével, a meggyőződés biztosságával, az előadás szabatosságával és közvetlenségével felkelti, ébren tartja és állandóan foglalkoztatja hallgatóinak nem csupán figyelmét, érdeklődését, receptivitását, hanem egyúttal belső öntevékenységét is, melynél fogva azok a hallottakat belsőleg azonnal feldolgozzák vagy feldolgozni megkezdik, a mivel természetesen nincs mondva az, hogy e czél elérése tisztán az előadótól, s nem egyszersmind a hallgatók arravalóságától függ. Az előadottak további, behatóbb elsajátítása és feldolgozása a hallgatók magán, házi öntevékenységének s tanulmányának feladata; de segítségükre lehetnek e tekintetben a rendszeres előadásokkal kapcsolatban esetleg berendezett ú. n. conversatoriumok, repetitoriumok vagy disputatoriumok is, melyeknek feladata: a rendes tanórákban előadottak helyes felfogását és elsajátítását biztosítani, az előadott ismeretanyagot részint ismételni, részint kiegészíteni, vagy begyakorolni, tekintetbevéve a hallgatók egyéni szükségletét is. mely esetleg a tanárhoz intézett kérdésekben nyilatkozhatik. Azonban a tanárok rendszeres előadásai s az ezekben nyújtott tartalomnak a hallgatók által való elsajátítása és feldolgozása utján a felsőbb oktatás a maga föntebb értelmezett czélját csak korlátolt mértékben valósithatja meg. Ali ez különösen ép a legfontosabb tantárgyakra vonatko zólag. Ezeknek előadói nem ritkán vannak abban a helyzetben, hogy tekintettel az anyag bőségére s az idő rövidségére, kénytelenek a forrásokra való visszamenést, a behatóbb indokolást, sok jellemző részletet mellőzni s a kész erdmények közlésére az általános szempontok kiemelésére szorítkozni. Világos, hogy ez a tudomány szempontjából fogyatkozást, hézagot jelent. — Másrészt a hallgatóknak tisztán az előadásokhoz csatlakozó öntevékenysége a tudományos képzés szempontjából szintén nem mondható elegendőnek. A hallgatók öntevékenysége, felébredt tudományszeretete intensivebb foglalkoztatást, behatóbb tanulmányozást, nehezebb próbát, újabb serkentést és czéltudatos vezetést igényel. — A kettős érdek és szükségérzet, kapcsolatban a felsőbb oktatás és tanulmányozás föntebb kifejtett czéljával, szüli a főiskolai oktatás és tanúlmányozás másik jellemző főalakját: a tudományos semináriumokat, melyek, mint az már a Theol. Szaklap. IV. évf. 2