Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Raffay Sándor: Ignátius levele a rómaiakhoz

Ignatius levele a rómaiakhoz. 49 V. Syriától Rómáig kiizködöm én szárazon és vizén, éjjel és nappal 10 leopardhoz, azaz a kirendeltkatonákhozkötözve, akik még a jóértisroszszal fizetnek. Az δ gonoszságukon én inkább tanulok „tfe azért ebben sem igazolom magamat". 2. Örülök a számomrakészen álló vadállatoknak, amelyekre epedve vágyom, s a melyeketcsábitani is fogok, hogy gyorsanfaljanak fel, ne úgy, mint némelyeket vonakodnak megragadni. S ha nem akarják az akarót, úgy erőszakolni fogom. 3. Engedjetek meg, én tudom, mi való nekem. Most kezdek tanítvány lenni. Engem semmi­féle látható vagy láthatatlan dolog el nem csábít, hogy a Jézus Krisztushoz jussak. Tűz és kereszt, vadak tömege, hasogatások, szabdalások, csontok zúzása, tagok törése, egész test őrlése és az ördög átka jöjjenek bár reám, csak a Jézus Krisztushoz jussak el! VI. Mit se használ nekem ez az egész világ ós az élet hatalmasságai. Dicsőbb nekem meghalnom a Jézus Krisztus számára mintsem uralkodni e föld határain. 8) Őt keresem parancsolgattak is, vagy csak azért, hogy a maga óhajtá­sának a kérő jellemét annál inkább kiemelje? Annál nehe­zebb pedig e dologbari a tiszta látás, mert nem a múltban, hanem a jelenben beszól róluk, mintha még most is élnének. Hogy azonban még sem élhetnek, mutatja az, hogy részükre szóló üzenetről egyetlen betű sincs e levélben. V. Ε szakaszból látszik, hogy Ignatius már úton van. Úgy mint annak idején Pál apostol, ő is a kisérő katonákhoz volt láncolva, s tűlük úgy látszik sokat szenvedett. Gonosz­ságukon azonban δ csak erősödött a maga szelid keresztyén­ségében, de ezzel nem dicsekedni akar, sem pedig ezt önma­gának igazságúl be nein tudja. Ezért idézi szó szerint I. Kor. 4. 4-nek egyrészét. Azután szinte kéjeleg a vadállatokkal való találkozás borzalmaiban, s úgy tekinti e halálos útját, mint a Krisztushoz való méltó voltának kezdetét. Felvette a Krisztus keresztjét, és mosta szenvedésbe is követi a mestert. S mintha csak Pálnak Róm 8, s 5 versét akarta volna Ignátius más formába önteni, oly bizonyossággal sorolja fel a kín­zások egész tömegét, amelyek ha mind reá zúdulnak is, még sem akadályozhatják meg, hogy a Krisztushoz jusson. Nem lehetetlen, hogy ezek a kínzások Ignátius idején a keresztyénekkel szemben mind alkalmazásban voltak. ') G'-ben ής Χαιστόν 'Τηάονν, G J-ben pedig S-ιά Ίηαονν Χριστό)· áll. 2) G a-ben itt Mt. 16, l e van idézve: „Mert mit használ az embernek, ha Theol. Szaklap. ΙΠ. éif. 4

Next

/
Thumbnails
Contents