Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Masznyik Endre dr.: Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus

36 Dr. Masznyik Endre. datetteivel kapcsolatban tárgyalja Szent-Ábrahámi a csodák kérdését is. Csoda alatt ő, mint ezt már emiitettük, nem természetellenes, hanem csupán természetfeletti, vagyis oly történéseket ért, amiket a közönséges természeti erőkből és azok ismert törvényeiből megérteni nem lehet, s a melyek által Jézus Krisztust illetőleg a természet teremtője, mint valamely megbízó és felhatalmazó levél által az 6 isteni küldetését igazolta. Krisztus csodáit illetőleg azonban megjegyzi, hogy azok nem esnek egy sorba más közönséges csodákkal. Az ő csodái igazi csodák, a miket hivatalba lépése után azért vitt véghez, hogy hivatalának tekintélyt szerezzen általuk, továbbá, hogy az ő csodái nem érzéki csalódások, hanem valósággal megtörtént események és egynehányat kivéve az embereket hozzá édesgető valódi jótétemények voltak. S ha az általa véghezvitt csodákhoz még hozzávesszük azokat is, a melyek az ő születésével, halálával, feltámadásával és megdicsőitettésével, valamint a Szent-Léleknek az apostolokra való kiöntésével kapcsolatosak, úgy nyilvánuló, hogy az Ur Krisztusban megvolt az isteni küldetés csalatkozhatlan bizonyítéka. Azért kötelességünk, hogy életünket a Krisztus tanításaihoz alkalmazzuk. A Krisztus prófétai hivatala után Szent-Ábrahámi is az ő papi hivataláról szól, mint olyanról, mely ama mellé sorakozik. A Krisztus papi hivatala szerinte általában az emberekért az Istennél végzendő ama cselekedetekben áll, melyek az emberi bűnök megbocsátása, a kegyelem trónjához vezető út erősítése, vagyis az örökélet megnyerése érdekében szükségesek. Ε hivatalnak tehát két része, vagy eljárási módja van t. i. az áldozattétel és az esedező közbenjárás. Mindakettőt, könnyebb megértés végett, az ószövetségi főpapi hivatallal hasonlítja össze. Az ószövetségi áldozatnál — úgymond— szoros különbséget kell tennünk az áldozattételre való előkészület és magának az áldozásnak ténye, vagyis az áldozat bemutatása közt. Az előbbit, a mi az állatok leöléséből állott, bárki elvégezhette, de magát az áldozatot csakis a pap mutathatta be Isten előtt az oltáron. így a Krisztus papi áldozattételében is a földön az ő halála által végzett előkészületet meg kell különböztetni a mennyei szentélyben végzett áldozattételtől, midőn mintegy a saját vérével behintve jelent meg az Atya előtt. A Krisztus engesztelő áldozata alatt tehát voltaképen nem az ő halálát, hanem az ő halála által a mennyben egyszer végbevitt, de örökre érvényes áldozattételét kell érteni. Az írás szerint is Isten csak a feltámadás után nevezi Krisztust főpapnak, vagyis akkor, a midőn már a szentélybe bement