Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)
Masznyik Endre dr.: Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus
22 Dr. Masznyik Endre. kiben magának a vallásnak eszméje testesült meg. Igen — mi Pál apostollal szólva — ha ismertük is a Krisztust test szerint (azaz, mint Jézust), mindazáltal most többé nem ismerjük (II. Kor. 5, 1 6.) A keresztyénség lényege minden időben a Jézusba, mint Krisztusba vetett hit vala. Ε hit az első tanítványok szivében addig, mig Jézus e földön velük együtt járt kelt, csak sejtésszerüleg élt, — de teljes bizonyosságra vált, midőn meghalt és feltámasztatott és nekik, mint e világot, bűnt ós halált meggyőző Ur, mint az élet fejedelme dicsőséges testben megjelent. S mint ilyet tapasztaljuk meg őt mi is hitünkben az evangéliumok alapján a Szent-lélek által. Azért mi benne hiszünk. Hisszük, hogy ő Isten országának s ez ország igazságának, az isteni igének nemcsak hirdetője, tanítója s egykor-akkor életében mutatója, hanem örök valósága, megtestesítője ós megszemélyesítője. Hisszük hogy ő maga az Ige, a ki újjáteremtette az ő Szent-Lelke által a világot. S mert ezt hisszük (és e hitünket, a mely öröklött bizonyosság az emberi szívben, melyet az emberi tudomány sem meg nem adhat, sem el nem vehet mitőlünk), azért Jézusról, mint Krisztusról igenis beszélünk a dogmatikában is. Szent-Ábrahámi Mihály, a ki a maga dogmatikai rendszerét, mint láttuk, szintén positiv alapon, vagyis nem az emberi ész, hanem az isteni kijelentés álláspontjára helyezkedve építette fel, szintén beszél, s ez ok miatt kettős érdekkel foglalkozunk az ő christologiájával. Eleve is ki kell emelnem, hogy Szent-Ábrahámi a christologiában is páratlanúl nagy dogmatikusnak bizonyul. Korát meghaladó mély vallásos és bölcseimi érzékkel úgy a Krisz;tus személyéről, mint a Krisztus művéről szóló tanából kirekeszt minden metaphysikai speculativ elemet. A mi a Krisztus személyét illeti, kétségtelen dolog — s ebben Vári Albertnek is igaza van —, hogy e tekintetben az élő hit érdeke hamarosan háttérbe szorult s úgy a rabbinistikus theologiai, mint főképen a hellenistikus philosophiai képzetek túlzásba csapó irányba terelték a dogmatikai gondolkozást. Az alaptóvedés, a mely az athanasiusi szentháromsági dogmában fogalmilag teljesen kijegőczödött, az vala, hogy azt az Igét, a mely Jézus Krisztusban történetileg megtestesült és személyes alakot öltött, már az ő megjelenése előtt is az egy Istenen kivül és az egy Isten mellett, mint öröktől fogva személyesen létező isteni hypostasist, Jazaz, mint egy második Istent fogták fel s ezzel a Jézus Krisztusnak, mint történeti személyiségnek igaz emberségét eleve illusoriussá tették, holott az Ige, mint örök isteni gondolat
