Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Stromp László: Keresztyén renaissance

Keresztyén renaissance. 243 terén is a maga teljes tudatára jutva oda kiáltotta a dogmák metaphysikai képzeteivel békóba vert világnak: „Cogito ergo sum" s evvel lerázva véglegesen minden tekintélyt, az önálló és szabad gondolkozást állította oda, mint souveraint, a mely minden ismeretbeli kérdésben egyedül itél; mikor aztán ez az így felszabadított és souverainné tett gondolkozás számon vette a maga birodalmának, az ismeretnek határait és megállapította, hogy e határok csak addig terjednek, a meddig érzékeink érnek s hogy a mi azon határokon túl van, vagyis a mi metaphysikai természetű, azzal szemben csak egyet tudunk biztosan, azt t. i. hogy „ignorabimus": hát akkor a régi stylbsn vett metaphysika s vele együtt minden régi stylben vett metaphysikai irányú és természetű dogmatika egész rendszerépülete egyszerre mint egy kártyavár összeomlott s tekintélye egyszer s mindenkorra hitelét vesztette. Hasztalan áll hát elő bármely egyház a maga metaphysikai dogmarendszerével; a gondolkozás, a mely Kant óta tisztában van a maga ismeret-határaival, visszautasítja őt: „Non liquet". Am azért ha így a dogmákból a metaphysikát kiutasítjuk is, egyáltalán nem következik, mintha tán megvetnők, avagy méltányolni ne tudnók azon érzelmet, mely amaz elemet oda bevitte; s másrészt, mintha a metaphysikai speculátiónak a vallásból való kiutasításából folyólag mi vallástalanabbak lennénk mint pl. a 13-ik vagy a 17-ik század keresztyén embere, vagy akár mint a milyen az ember átlag volt minden korban. Nem vagyunk mi vallástalanabbak, csak máskép vagyunk vallásosak. Szemünket felnyitották a természettudományok, Ítéletünket élesre köszörülte a lélektani alapokra fektetett történeti kritika. Lélektani megoldást keresünk minden téren, még a vallás, a kijelentés, a csodák terén is és lelkünk meg nem nyugszik, nem nyugodhatik meg mindaddig, a mig kételyeire, tépelődéseire e téren is kielégítő feleletet nem talál. És most kérdem: vájjon mind e kérdésekre, a melyek természetszerűleg a vallásos élet terén a legsubtilisabbak és legkényesebbek, de egyúttal a legéletbevágóbbak is, ád-e az egyház, adnak-e az egyházak kielégítő feleletet? Nem, bizonynyal nem! Hanem előállanak évszázadok óta kész, a hagyomány tisztes patinájával bevont dogmáikkal, a melyek a keresztyén, igazságot rég letűnt korok számára ezeknek szellemében és gondolkozásmódjában fejezték ki s azt akarják, hogy a huszadik század embere ezeket épen úgy vakon elfogadja, elhigyje, mint a 16-ik század gyermeke! Nem akarnak tudomást venni arról, hogy évszázadok alatt