Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Bartók Gryörgy: Jakab levele

Jakab levele. 109 Imé önnek a körnek terméke a Jakab levele is. A Pál apos­tol halála után való idejében a keresztyén egyháznak, az első század végén s a másodiknak elején, — sőt végig az egész második századon — azok a hibák és ferde kinövések fordultak elő, melyeket Jakab levele is említ. Ebben a kor­ban kezdődik meg a keresztyén egyháznak gyors, sőt igen gyors hellenizálódása. Azok a keresztyének, akik előbb gö­rögök voltak, vagy pedig a görög műveltség, a görög filozó­fiából nyerték szellemi táplálékukat, egyáltalában nem birtak érzékkel az iránt, hogy a keresztyén kegyesség nem csak tudásban áll, hanem praktikus irányzatú. Ebben az időben különösen mindinkább kezd terjedni a kedv a spekulátióra, a keresztyén hitnek tárgyát ezek a görög műveltségű em­berek saját elmélkedésüknek tárgyává teszik, okoskodnak, bölcselkednak, a mi magában véve nemcsak hogy nem árt a vallásnak, de sőt hasznára van ; ámde már veszélyt rejt ma­gában, ha a keresztyén vallás tartalma nem fogatik fel lénye­gének megfelelően, ha az evangelium nem élet, mely hat, hanem tan; ha ilyen ferde felfogás képezi a kiindulási pontot, akkor ez a spekulátió ős filozofálás veszedelmes. Ezt igen élénken mutatják a I. Korinthusi levél és levelünk is. Jakab levele tehát véleményünk szerint 150 körül keletkezhetett, a mikor már a dogmaalkotás előre veti a maga árnyékát. A mi már most azt a kérdést illeti, hogy ki volt a levél szerzője, ^erre határozott feleletet nem adhatunk. Lát­tuk, hogy az Új-testamentom által említett 3 Jakab közül egyik sem Írhatta levelünket. — A mint a pásztorlevelek szerzőjét nem tudjuk határozottan megnevezni, őpenúgy vagyunk a Jakab levelével is. Ugy látszik, hogy levelünket olyan zsidó-keresztyén férfiú irta, ki zsidó családból szárma­zott ugyan, de görögös műveltségre tett szert. Lelkét kelle­metlenül érintette annak látása, hogy milyen nagyon kezd eltérni a keresztyénség attól az úttól, melyet a Krisztus és utánna az ő apostolai kijelöltek. Látta, hogy mint nézi le a gazdag a szegényebb hivőt, mint árulja el egyik keresztyén a másikat, sőt hurcolja törvényszék elé; látta, hogy Pál apostolnak tanítása, hogy hit által igazul meg az ember, sokak által félreértetik s azért irja meg levelét, hogy a Krisztus követői térjenek vissza a régi útra, legyenek béke­ségesek, türelmesek ós jónak cselekvői. Valószínű, hogy levelét azért látta el „Jakab" felírással, hogy nagyobb tekin­télyt nyerjen a keresztyénség körében s inkább elérhesse célját. Összefoglalva az eddig mondottakat: véleményünk szerint Jakab levele a 2-ik század közepe táján 150 körül Íratott az egész keresztyénséghez, azok ellen a kinövések

Next

/
Thumbnails
Contents