Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 3. évfolyam, 1904-1905 (Pozsony)

Jónás János: Jób könyve

Jób Könyve. 103 XXVII. Kihúzza lelkét a Mindenható! 9· Tán hallja Isten kiáltását, Mikor szorultság éri őt? 10. Vagy örvendhet-é a Mindenhatóban? Híhatja az Istent bármikor? Ii Hadd tanítlak benneteket az Isten keze felől, A Mindenható dolgait vissza nem tartom. 12. Im, ti láttátok megannyian, Balgaságot mért beszéltek hát? * * 13 Ez osztályrésze Istentől a gonosznak, A dölyfösök öröke, mit tőle kapnak: 14. Szaporodnak fiai a kard számára, Sarjadékuk kenyérrel nem lakik jól. 15. Dögvészben temetik maradékukat, Özvegyeik nem siratják. 16. Ha az ezüstöt porként gyűjti, Sár gyanánt készíti öltözékét: 17. Ő készíti, de az igazságos ölti fel, A pénzt az ártatlan osztja meg. 18. Házát molyként építi fel, Mint kunyhót, melyet csősz készít. ]9. Gazdagon fekszik le, még nem múl ki, De felnyitja szemét ós oda van. 20. Mint vízroham érik ijedelmek, Éjjel a vihar ragadja el. 21· Felkapja s megy vele a keleti szél, Elsodorja állóhelyéről. 22. Rárohan és nem kegyelmez, Hogy szökve szöknék kezeiből. 23. Fölötte kezüket összecsapják, Sziszegnek reá saját helyéből. * Ψ ΧΧλΊΠ. ι. Mert van lelőhelye az ezüstércnek, Az aranynak, ahol megtisztítják; 2. A vasat is a földből veszik, És rézzé öntik a kődarabot. 3· Véget vet ember a sötétségnek, S a véghatárig búvárolja Az árnyékos és sötét sziklát. 4 Lakától a patakot félreszorítja, Hol járni a láb elfeledett, Az embertől függ és odább megyen. 5. A földet, melyből kenyerét veszi. Melynek mélyje mintegy tűzzé vált; 6. A szafir forrása kőzetei,