Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Lapszemle

Lapszemle. 65 driában volt különösen otthonos, ez a mondottak alapján nagyon természetes. Ilauschildt Η. Πρεσβντεροιίη Egypten im I—

III. Jahrhundert nach Chr. czímen ugyanezen kérdésre vet világot. Kimutatja, hogy a hivatalos okiratokban a papság elöljáróinak mindig ez a czíme. Vizsgálódása eredményéül kiemeli, hogy mert az egyptomi keresztyének episcopost nem, csak presbytert ismertek, a Didaché, a mely a presbytereket nem is említi, Egyptomban semmikép se keletkezhetett. Rodenbusch E. Die Compositum von Lucas 16. Vitatja, hogy Lk. 16, 16 -i8~bau a 17. vers eredetileg nem tartozott a szövegbe, de Lukács már az általa használt Logiapéldányban a mostani sorrendet találta. Végül megállapítja Lk. 16—18 cc. sorrendjét. — Ε tanulmány is egyik példánya a forráskeresők és hypothesisgyártók meddő eredetieskedésének. Nestle Ε. több apróbb tanulmányt közöl. Ezek egyike az evangéliumok szövegéhez ujabban összegyiilemlett varians lectiókról szól. A másik a Doctrina Addaei alapján azt a kérdést veti fel, hogy nem kell-e II. Péterben vagy a héberekben irott levélben András munkáját látnunk ? A harmadik a Lk 19,

8-ban előforduló οιν.οφαντεϊν jelentésének tisztázásával foglalkozik s megállapítja, hogy annak a jelentése az új testamentumban csak „kierőszakolni" lehet. A negyedik adatokat hoz arra, hogy a szentlélek leszállásánál nemcsak a tűz, a nyelv és a zúgás van a régi forrásokban megemlítve, hanem még a kellemes szag is. Ezt különben Pál apostol is használja a Kor. levélben. Corssen P. Zur Verständigung über Apoc. 13, 1

8. Vischer előbb vázolt czikkével szemben védi a maga álláspontját és kutatása helyességét vitatja. A támogatásul felhozott példák teszik a czikket érdekessé, de positiv eredményt nála sem találunk. S ha ezt a védekezést most már a probléma felett támadt eszmecsere befejezésének tekintjük, azt kell mondnunk, hogy annak a végén a megoldáshoz semmivel sem állunk közelebb, mint a mennyire a kezdetén voltunk. Hosz K. Zu den Ileiseplcinen des Ap. Paidus in Kor. 1. und II. Hauptnak a múltkoriban ismertetett czikkéről meg sem emlékezve azt vitatja az író, hogy Pálnak az I. Kor. 16-ban említett útiterve részben megvalósult, amennyiben Makedoniába menet csakugyan betért Korinthusba (Π., 1 1

5.), de mert akkor szomorúságra ment, kímélésük végett (II. 1,23) ne

m akart harmadszor is hozzájuk menni (II. 2, 12, l

4. 13, j_

2.), hanem egyenesen visszatért Efezusba. Ezért vádolták őt az ellenségei szószegéssel és könnyelműséggel s ezért védekezik az apostol a második kanonikus levélben és ezért igyekszik kimutatni, hogy 0 nem változott akkor sem Theol. Szaklap. II évf. 5