Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Lapszemle

66 Lapszemle. a mikor az utitervét megváltoztatta, hanem igenis megváltozott a korinthusiak és az apostol közt fennállott szíves viszony. Prot. Monatshefte 1903. 7. és 8. szám. Soltau W. Das Problem der Apostelgeschichte czímen u. a. tárgyat feszegeti, amelyet a Zeitschrift für ntl. Wissenschaft után fentebb már ismertettem. Csakhogy itt sokkal világosabb a fejtegetése. Szerinte az Acta főproblémája az, hogy milyen a mai kanonikus irat szerzőjének az általa felhasznált különféle forrásművekhez való viszonya. Négy, illetőleg öt forrás állott a szerző rendelkezésére : 1. St = István heszéde, a melyből van a beszédek nagy része kombinálva. 2. PB = Pál megtérésének története. 3. W = a „mi" forrás. 4. RB = Pál missiói munkásságának leírása. 5. Ρ = Péter története. Ezeket olvasztotta össze a szerző egy egészszé. De az a kérdés, nem találta-e már együtt ezeket a forrásokat ? Erre a kérdésre Soltau azzal felel, hogy a St és PB, továbbá a W és RB már rég együtt volt akkor, amikor a szerző Ρ forrást is felhasználva, a művet a mai alakjába gyúrta. S kitől származott az az eredeti és különösen Pál dolgaival foglalkozó munka? Soltau egész határozottan állítja, hogy Lukácstól, a ki a „mi" forrásnak a szerzője. Lukács azonban nem akarta az apostolok cselekedeteit megirni, hanem csakis a Pál nevéhez fűződő eseményeket jegyezte fel. A későbbi korban aztán egy olyan közvetítő zsidókeresztyén ember dolgozta át az egész anyagot, aki nem igen tudta, mi a különbség a páli és a péteri irány között, ezért kombinálta a beszédeket olyan módon, hogy a Péter beszédeit akár Pál is, valamint a Pál beszédeit akár Péter is elmondhatná. Ugyanezen szerzőnek tulajdoníthatjuk a mennybemenetel s az ezzel kapcsolatos dolgoknak a 3-ik evangéliummal ellentétes elbeszélését is, a mint azt Acta 1. tartalmazza. Az egyes források terjedelmét is megállapítja Soltau s kimutatja, mit irt Lukács. A kombinatió érdekessége miatt idejegyzem ezt az egyet: 1, j_

2, 2, 4

2. . 46-47· 33-37. 6| 1-8,

4. 9

(1 3

1. 11, 1

9 30, 12, 25-13,14· 13, 44-14,28- 15,32-41- 16, 6-24 (35· 36*40·) ^'l-lö· 18,1-23· 19, 9-22· 1—15' 1-20- 27-36· (22,25-2!))· 23, n24· 31-24,,. 2

22

7. 25,1—12 (23-27)· 27,1-28,

1

6. 3

0_

3

1. Ezen kivül, a mit csak az Actában találunk, mind a későbbi generációhoz tartozó átdolgozó toldása. Lukácsnak nem volt szándéka megirni az apostolok cselekedeteit, hanem csakis az evangéliumnak Pál által való terjesztését akarta legnagyobbrészt a saját élményei alapján feljegyezni. A mit ő maga tapasztalt, azt mind Silástól és igy indirekte Barnabástól is — tudta meg. Az István beszédét is ettől kapta. — Már e rövid vázlatból is kitűnik, hogy Soltau tovább folytatja ismeretes bonczoló munkáját. Hogy e munka eredménye mindig csak ingadozó