Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. III. Masznyik Endre dr.-tól

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. 241 kivéve, voltaképpen teljesen azonos. Miként azok, úgy ő is merőben metaphysikai, vagyis természeti - bölcseleti képzetekkel operál és ép' azt, a mi lényeges, vagyis a Krisztusbau való kijelentés isten-eszméjét, mellőzi. Elmondja ő rendre szépen, hogy az Isten örökkévaló, lélek, egyszerű, láthatatlan, bölcs, mindenható, boldog, végtelen, mindenütt jelenvaló, jó, szabad, független úr, igazságos, hű, szent stb., — csak egyet nem tudunk meg tőle, hogy ő — a mi atyánk! Pedig a Jézus Krisztusban való kijelentésnek ez a sarkigazsága. Ez a voltaképi keresztyén istenismeret, — ez az újszövetség új igazsága. Ε helyett, mint keresztyén sarkigazságot, kiemeli ö az Isten egységét. Nyilván kijelenti, hogy e sarkigazságra különös súlyt kell helyeznünk. Utoljára szól róla, de voltakép az első helyen említhette volna, tudva, hogy a legtökéletesebb lénynek szükségkép egynek kell lennie. Ε mellett úgy a józan észből, mint a Szentírásból érvel, de már itt kitűnik, hogy Szent-Ábrahámi valójában nem a bibliai, vagyis az üdvoeconomiai Szentháromság, hanem csak a metaphysikai, vagy az u. η athanasiumi szentháromsági dogma ellen küzd. Magát a Szentháromságot, vagyis az egyetlenegy és egyedülvaló Istennek, mint Atyának, Fiúnak és Szentléleknek hármas üdvtörténeti ténykedését elismeri, vallja. Határozottan kiviláglik ez a Máté ev. 28, 1

9. versében foglalt keresztségi formula tárgyalásából. „Megkereszteltetni — úgymond — az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevére annyi, mint beavattatni ama tanítmány hivésébe és vallásába, mely az Atyától adatott, a Fiú által hirdettetett s halálával megörökíttetett és a Szentlélek által megpecsételtetett. Vagyis : fogadalmat tenni arra, hogy hiszünk az Atyában, ki a keresztyén vallás szerzője, a Fiúban, a ki közbenjáró és a Szentlélekben, melynek ereje csodákat mívelt és üdvösségünknek záloga." De hogy az egyetlen egy Istennek, mint Atyának a Fiút és Szentlelket alárendeli, az azon szavaiból, melyekkel az Isten tulajdonságairól szóló fejezetet berekeszti, nyilvánvaló. „A mi tiszteletünk tehát több egyenlők között meg ne oszoljék, hanem hatásosodjék teljes szívvel az egyetlenegy Istenben, az Atyában, a kitől mindenek és mi is ő benne" és a kit az írással (Ján. 17, 3.) szól.va, ő „az Úr Jézus Krisztus Istenének és Atyjának is" tesz. Az Isten tulajdonságai után a második fejezetben szól az Isten akaratáról. Nem bocsátkozik a közben sem mélységes és éppen azért jobbára érthetetlen metaphysikai spekulácziókba, vagyis nem kutatja, mi az isteni akarat önmagában vett lényege szerint, hanem megmarad a Szentírás gondolatkörében és vizsgálja az isteni akaratot, úgymint az nekünk ki vagyon jelentve. Az isteni akarat a Szentírás nyelvén három dolgot jelent. Jelenti a) az Isten akaratának szabad elhatározását; b) ugyanannak tárgyát és c) ugyanannak törvényét. Ε részben közelebbről