Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. III. Masznyik Endre dr.-tól

Szent-Ábrahámi Mihály, mint dogmatikus. 239 désbe esünk, hogy nem a teremtő Istent értelmezzük a megváltó Isten, hanem a megváltó Istent a teremtő Isten ismeretéből, vagyis hogy nem a természeti vallást fogjuk fel a keresztyén * vallásnak, hanem a keresztyén vallást a természeti vallásnak az álláspontjáról. Innét, hogy a legújabb vagyis az u. n. ritschlianus theologia az összes előző dogmatikai módszereket elvetve, Schleiermachernek nem ugyan a maga dogmatikájában, (mert az szintén helytelen, vagyis merőben subjectiv-psychologiai módszert követ) hanem egyik, Lückehez intézett és saját dogmatikai módszere tökéletlenségét feltáró levelében kifejtett gondolatát ragadta meg és megalapította az egyedül helyes keresztyén dogmatikai, vagyis az ú. n. christocentrikus methodust. Nem lehet feladatom, hogy e módszerrel is közelebbről foglalkozzam. A fentebbi három legrégibb módszert is csak azért ismertettem, hogy Szent-Ábrahámi dogmatikai módszerének helyét kijelölhessem. Szent-Abraliámi, mint ezt már abból a körülményből is sejthetjük, hogy ő a hollandi és mint utólag megtudtam, egyenesen a leydeni egyetemen tanúit, tehát ott, a hol Coccejus szelleme élt és uralkodott, — dogmatikájábau a foederalis methodust alkalmazta. A vallást nem tekinti pusztán ismeretnek, hanem „gyakorlati· vagy cselekvőleges élet"-nek, a mely is, mint ilyen, két részből áll; ú.-m. Isten megismeréséből és az iránta való engedelmességből, szóval Isten iránt való kötelességeink foglalatjából. Innét, hogy ő — emez álláspontjához egészen híven és következetesen — a maga „Systema universae theologiae Christianae"jában szerves összefüggésben beledolgozza az erkölcstan egész anyagát is. Hogy pedig a vallásos életet a kijelentés és a szövetség szempontjából fogja fel, annak bizonysága az a különbség, melyet ő egyfelől a természeti-, másfelől a kijelentett vallás között tesz és az a keret, melybe az egész dogmatikai anyagot beosztja. A természeti vallást egyedül a józan észből eredezteti, — a kijelentett vallás ismeretforrása gyanánt pedig a Szentírást jelöli meg. S ez alapon beszél dogmatikája első részében a szövetség szerzőjéről, vagyis Istenről; második részében pedig az újszövetség közbenjárójáról, vagyis a Jézus Krisztusról. Magát e felosztást nem alapítja meg, de azért az Istennek az emberekkel kötött szövetségére vonatkozó felfogását az első rész -ötödik fejezetéből elegendőképen megismerhetjük. Egészben véve Ceccejus álláspontjára helyezkedik. Ő is feltételez az Isten és ember között valamelyes ősszövetséget, amennyiben kijelenti, hogy az Isten néhány századon át — egy-két különleges kijelentést kivéve — csupán a természeti törvények szerint kór-