Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Mt. 28,19 stb. Masznyik Endre dr. tól

24 Dr. Masznyik Endre. keresztség, hanem eleintén egyszerűen a „Jézus Krisztus nevével vagy neve alatt", majd utóbb a trinitaristikus tanalak kifejlődésével a szentháromsági hitvallás letételének feltétele mellett Jézus Krisztus megbízásából végrehajtott mágikus hatású vízkeresztség vala. S e nagy változás természetes következése volt, hogy az egyházi nyelvhasználatban, sőt már a későbbi eredetű újszövetségi iratokban is az „εις ιό 'όνομα" lassanként háttérbe szorult s helyét az „ív vagy επί τ<ϊ> ονόματι

1' kifejezés foglalta el. S a hol megmaradt, ott is mindég az utóbbival egy értelemben használták. Bizonyság erre az Újszövetség legrégibb hermeneutái, az Itala, a syr versio fordításai. Innét, hogy némely exegeta ma is ahhoz a nézethez ragaszkodik, hogy az εις τό όνομα és εν vagy επί τω ονόματι között lényegileg semmi különbség. Pedig ez alapos tévedés. S ép ennek kimutatása főczélom s ezzel a keresztség eredeti keresztyén értelmének s jelentőségének feltárása. Már ha tisztán nyelvészeti szempontból vizsgáljuk is a „

βαητίζειν (·εσϋαι) εις όνομύ τίνος" kifejezést, nyilvánvaló, hogy itt csakis az „εις ονομα r." értelme iránt lehet kétség. A „

βαητίζειν (-εοϋαι) mint magában véve érthető fogalom más egyebet, mint „bemeritkezést vagy bemeríttetést" nem jelenthet. Az is bizonyos, hogy az „ds

u elüljáró acc.-szal egybekötve az irányt, helyet és kört jelöli, a hová a bemerítkezés vagy bemeríttetés történik. Ez a hely vagy kör igen különböző lehet. Az újszövetségben azonban ép tárgyunkkal összefüggésben az is nem egyszer egész világosan meg van határozva, teszem azt: εβαητίσθη εις τόν Ίορδόνψ (Márk l,g,

1

0)· A mi tételünkben pedig ez a hely, kör vagy elem nem a víz, hanem a név m. p. Máté ev. 28, l

9 szerint az Atya, Fiú és Szt. Lélek neve; I. Kor. 1,13,15 szerint a Pál neve; Róm. 6,

3 szerint (s ez illustrálja leginkább a dolgot) maga a Krisztus Jézus, illetőleg az ő halála. Ebből pedig egy igen nevezetes következtetés foly s ez az, hogy Jézus Krisztus soha és sehol sem rendelte el a vízheresztséget, hanem igenis elrendelte az Atya, Fiú és Szt. Lélek nevébe való bemeríttetést. S tiszta dolog az is, hogy a voltaképeni keresztség Pálnál sem a vízbe való bemerítés, hanem a Krisztus Jézusba illetőleg az ő halálába való bemerítés. Ezzel teljesen összhangzik, a mit Keresztelő János is mond a Messiásról, még pedig merev s ellentétes szembeállítással, hogy t. i. „0 (János) keresztel vízzel, a ki pedig utána jő, keresztelni fog Szt. Lélekkel". (Márk. 1,

8). Nem azt akarom ezzel mondani, hogy tehát a vízkeresztségnek a keresztyénség körében semmi jogosultsága. Ellenkezőleg: respektálta azt, mint hagyományos szokást maga Jézus Krisztus is, hiszen ő is alászállt a Jordán vizébe és megkeresztelkedett és később is elmondja — s ezzel mintegy nyilvánvalóvá teszi,