Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
Mt. 28,19 stb. Masznyik Endre dr. tól
Ιίαηιίζην etc. 25 hogy tanítványai is felvették a vízkeresztséget —: „Megkeresztelkedhettek-e a keresztséggel, melylyel én fogok megkoreszteltetni?" (Mát. 20,22)· S respectálta a vízkeresztséget Pál apostol is, — de csakis, mint az igazi vagyis a szellemkeresztség symbolumát. Magában véve, mint jelnek a jelzett dolog nélkül ép úgy nem tulajdonított értéket, mint a hogy a körülmetélkedést is semminek tekinti a törvény megtartása nélkül. De az is bizonyos — s ebben megint csak összhangzik nyilatkozata a Keresztelő János kijelentésével -—, hogy ő a vízkeresztséget nem tartja Jézus Krisztus által szerzett és elrendelt szent cselekménynek. Ő az Úrtól nem vett megbízatást arra, hogy kereszteljen, hanem igenis, hogy a szellemkeresztséget folytassa tovább, vagyis, hogy az evangéliomot hirdesse. A vízzel való keresztelést ő egészben alsóbbrendű foglalatosságnak tekintette s azért valamint Péter (Ap. cs. 10, 4 8) úgy ő is ezt a dolgot másokra, segédeire bízta, noha tény, hogy azért egy-két egyént ő maga is megkeresztelt. Már az eddigiekből is kitűnik tehát, hogy a kéttéle formula vagyis a „ βατιτ., tv vagy hii τφ όν., és az είς το ÓV.," között lényeges különbség állapítható meg. Az első formula egyenesen a vízkeresztséget tartja szem előtt s leírja azt az eljárást, a mely szerint az végre lett hajtva s amely abból állott, hogy az illetőt vízbe merítették a letett hitvallás alapján a Jézus Krisztus vagy az Atya, Fiú és Szt. Lélek nevének elmondásával. Ez a mai praxis is, — ez a hivatalos egyházi keresztelés. A második formula ellenben megjelöli az eredeti keresztyén keresztség czélját és lényegét: a Jézus Krisztus vagy az Atya, Fiú és Szt. Lélek nevébe való bemerítést, a mi nem víz, hanem az evangéliom hirdetése, tanítás által történik. Ezt a fontos tényt nem nehéz megállapítani magának a keresztségszerző igéknek értelméből és összefüggéséből. Felveszem (bár sokan s igen nyomós okok miatt tagadják), hogy Mát. 28, l 9 adott szövege hiteles. Nos tehát figyeljük meg jól, mi van ott mondva. „ Πσρεν3έντες μαθητεύσατε πάντα τά έθνη βαπτιζοντες αυτούς εις το 'όνομα του πατρός stb." Äz egész mondatszerkezetből világos, hogy itt a vezérige a μαθητεύσατε. Azok, a kikhez Jézus szól már tanítványok (μαí) ηταί) s e tanítványok lelkére köti, hogy ők szerteszéledvén az összes népeket szintén tanítványokká tegyék (mert ennyit jelent a μαθητεύσατε s nem azt, hogy tanítsatok!). Most jön az út, a mód, az eszköz meghatározása. Hogyan, mi által tegyék tanítványokká? Talán a vízzel való megkeresztelés által? Talán úgy, hogy megkeresztelik őket vízzel, elmondván felettük a trinitaristikus formulát? Szó sincs róla. Az Űr azt mondja: „bemerítvén őket az Atya, Fiú és Szt. Lélek nevébe". A keresztség tehát lényege és czélja szerint nem vízbe, hanem névbe merítés.
