Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)

Mt. 28,19 stb. Masznyik Endre dr. tól

ΙΙαττίζίιτ etc. 23 s épen azért nyelvtörténeti szempontból, a mi semitismus és hebraismus fordul elő' náluk, voltakép az is már semitikus graecismus. Épen azért Heitmüller a más két tudóstól eltéró'leg, a keresztségszerzó' igék eredeti értelmének megállapításánál, mint természetszerű alapból egyfeló'l az egykorú profán görögségbó'l, másfeló'l a Septuagintából (odaértve az apokryphusokat is) indul ki. Ε mellett azonban tekintetbe veszi még a legrégibb keresztyén irodalom termékeit is. Meggyó'ződésem szerint e látszólag különböző' módszerek voltakép nem zárják ki egymást, ellenkezőleg, minthogy a Septuaginta nyelve s általán az egész hellenistikus vagyis zsidógörög nyelv héber alapokra megy vissza, illetőleg a héber vagyis az ótestamentomi világnézetet s vallási gondolatokat öltözteti görög ruhába, egyiket a másiktól teljesen elkülöníteni szinte képtelenség. Épen azért leghelyesebb eljárás a bibliai — sőt, minthogy a keresztség épenséggel nem izolált jelenség — az általános vallástörténeti módszert kötni össze a philologiai módszerrel. Mielőtt azonban ezt megcselekednó'k, okát kell adnunk annak is, hogy a keresztség lényegének tisztázásánál miért vesszük alapul csakis a „ßcuizi'Ceiv (-ta')ai) εις τό ονομό τίνος" kifejezésmódot. Ismeretes dolog ugyanis, hogy az áj szövetségben a keresztség jelzésére a „βαητίζειν (εσ&αι) εν és επί τω ονόματι τίνος sőt viitQ τίνος" kifejezésmódok is előfordulnak, még pedig fj-vel egyszer (Ap. cs. 10,

4

8), ffri-vel egyszer (Ap. es. 2,

3

8) s iWg-vel szintén egyszer (I. Kor. 15,

2

9). Nemcsak az a körülmény indít minket a követett eljárásra, hogy a leggyakoribb formula az „εις τό 'όνομα" (összesen négyszer fordul elő t. i. Mát. 25,

1

9; I. Kor. 1,

1

3,

1

5; Ap. cs. 8, l

6 és 19,

5 s hozzá csatolható még Róm. 6,

3 is), hanem kiváltképen az az elvi jelentőségű tény, hogy az „εις τό ονομα" formula kétségkívül a legeredetibb formula, a mennyiben — eltekintve a Mát. 28,

1

9ben található, de hitelességében s így őseredetiségében is megtámadott keresztségszerzó' igéktől — a határozottan legrégibb keletű páli levelekben csakis az fordul elő. De ez inkább szövegtörténeti szempontból érdekes megfigyeléshez járul még egy másik, inkább vallás- és dogmatörténeti nyomós érv is. Teljesen meggyőző adatokkal beigazolt tény, hogy a mily mértékben alakul ki a Jézus Krisztusba vetett hit alapján a reá vonatkozó hitvallás, közelebb a keresztség egyházi dogmatikai jelentőségének tudata, ép oly mértékben válik a keresztség hivatalos egyházi tantekintély szempontja alá helyezett külsőleges, sőt egyenesen theurgikus szertartásos cselekménynyé. A keresztség nem „bemerítkezés vagy bemeríttetés" immár a „Krisztus nevébe vagy halálába", más szóval nem szellem-