Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 2. évfolyam, 1903-1904 (Pozsony)
A „Héberek Evangéliuma." Baffay Sándortól
A „Héberek evangéliuma." 219 evangéliumban, — amely a caesareai könyvtár birtokában van, s kaid, illetve syr nyelven, de héber betűkkel van irva, s amelyet még ma is használnak a nazarénusok, s a mely az apostoloktól, vagy amint azt a legtöbben tartják, Mátétól való, — igy szól a történet : íme az Úrnak anyja és testvérei azt mondották neki: „Keresztelő' János a bűnök bocsánatára keresztel, menjünk és kereszteltessük meg vele magunkat!" Ő azonban azt mondotta nekik: „Mit vétettem, hogy elmenjek és megkereszteltessem vele magamat, ha csak, a mit mondtam, nem tudatlanság?" a Keresztelő és Jézus érintkezéséről szólnak. A kanonikus evangéliumok ott veszik fel az események fonalát, ahol Márk szerint Jézus nyilvános fellépése kezdődik. Ha a Keresztelő keresztsége az Isten országára való előkészülésnek és benső kézségnek a komolyságát volt hivatva szentesíteni, akkor Jézus családja a kegyesek közé számitható. Ezt különben a Jakab története is igazolja. Minthogy azonban a János keresztségének határozott jelentősége volt és egyenesen a bűnösség bevallásával és ez alapon a megtérés készségének fogadásával volt összekötve (Mk. 1, 4-5.), Jézus ép e vonatkozása miatt vonakodik a keresztség felvételére. Abból, hogy Jézust a keresztség felvételére nógatják, látható, hogy az ő családjának tagjai egyáltalán nem tartották maguknál különbnek. Viszont azonban itt már látjuk Jézus öntudatának teljes tisztaságát, amelyről Ján. 8, 4 B. szerint ő maga így emlékezik meg : „Kicsoda győzhetne meg engemet a bűnről?" Ámde ezen öntudat, amely az Istennel való szoros összetartozásnak, az egységnek (Ján. 10, 3 0. 12, 4 5, 14, 1 0. 16, 1 5.) a tudatától el nem választható, még magának Jézusnak a nézete szerint is lehet tévedés, tudatlanság. Mert Isten az egyedül, aki jó (Mt. 19, 1 7.) s így egyedül csak ő lehet megitélője mindenki belső értékének és tisztaságának is. Az tehát a különbség közte és a'családja tagjai között, hogy azokat nyomja a bűntudat, őt pedig nem, mert az ő élete teljesen egyezik az Atya akaratával. Abban, hogy Jézus a maga büntelenségének megítélésében esetleg tévedhetett is, egyáltalán nem láthatjuk az ő bűnösségének beismerését, hanem csak azt, hogy elvégre az ő megitélője is nem ő maga, hanem az Atya, akinek akarata szabja meg az ó' cselekedeteinek irányát is (v. ö. Ján. 5, 1 9. 8, 1 6, 4 2.). Jézus messiási öntudata tehát a Héb. Ev. szerint már a keresztelkedés előtt teljesen ki volt fejlődve. S ez alapon érthető a keresztelkedéstől való vonakodása, de érthető a megkeresztelkedése is, még pedig azon az alapon, amelyet Mt. 3, i5-ben olvasunk, hogy be kell töltenie Isten minden rendeletét, tehát még a keresztséget is, csak akkor veheti aztán a messiási munkássághoz szükséges isteni lélek teljességét (Mt. 3, 1 6. s párh.).
