Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
329 „emberfia" csakugyan leplezése valaminek, de nem az ó'skeresztyénség találmánya, hanem Jézus eredeti szava, melyet ő tudatosan használt. — Újabban mind többen feszegetik a messianitás kérdését. A dolog veleje az, hogy vájjon Jézusban megvolt-e a messiási öntudat, vagy nem ? S ezzel az a kérdés is eldől, hogy Jézus alapította-e a keresztyénséget, vagy a zsidóságból kivált ez új felekezet alkotta meg magának a Krisztust ? Azt hiszem, Fi ebig fejtegetései e tekintetben teljesen megbízhatóak. Hogy Jézus a zsidóknál szokásos közönséges messiási várakozásoknak meg nem felelt, ezt ő maga is hirdette, de ebből még nem következik, hogy nem az ő messiási képzete volt az igazi, vagy neki messiási igényei nem is voltak. Ugyanezen 8.-ik számban kezdi meg és a 9.-ik számban fejezi be J. Jüngst, Der Religionsbegriff czimű igen érdekes és alapos értekezését. A vallás fogalmának meghatározásánál felmerülő nehézségekből és eltérésekből indul ki. Bender-Kaftan szempontját tartja egyedül helyesnek, a mely a vallásnak a psychologia által is igazolt fogalmát a különféle positiv vallások közös vonásaiból igyekszik megállapítani. Az eredménytelenség legfőbb oka az, hogy a vallás meghatározásának a dolgába rendesen belekeverik a vallás igazsága, eredete, székhelye és czélja kérdéseit is. A vallásban csak két állandó tényező van: az istenség létének képzete és az istenséghez való külső és belső viszonyulás ténye. Természetesen e viszonyulás mindig az istenfogalom milyenségétől függ. Ezért a vallás az embernek az érzékfeletti lényről alkotott képzetének megfelelő szellemi és gyakorlati magatartása. Az az ideális vallás, a mely az ember életének minden nyilvánulását az istenképzettől teszi függővé. A 11. számban. Böhme Κ. Das paulinische Gehet czimen igen figyelemre méltó tanulmányt közöl, amelyben bizonyítja, hogy mig Jézusnál Mt. 26, 4 1. Lk. 18, 1 3 szerint az imádkozás a gyarló embernek benső vallásos ténye, addig Pálnál az merőben ethikus, a lélek által művelt charismatikus cselekvés. Ez az oka, hogy formális kész imát Pál sohasem mond, hogy soha a Krisztushoz nem imádkozik, hogy az üdvjavakért, amelyeket Isten kegyelemből ád, nem könyörög, hanem minden imádsága hálaadás vagy dicséret. Az atya nevet is csak egyszer használja Phil. 4,20· bár annak használatára buzdít R. 8, 1 6. G. 4, 6. Az imádság eredményéről vagy meghallgatásáról se szól csakis
