Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
128 Egy tiszta theocentrikus élet áll előttünk, de az ő Istene nem a szenvedély, hanem a szeretet Istene, nem az igazságosságot kérlelhetlenül nyomozó és exequáló, hanem a kegyelmet szívesen nyújtó és gyakorló Isten; nem az, ki hidegen tekint az emberi cselekvés gyümölcsére; nem számlálja elő a tetteket, hanem számol az érzülettel; ki nem biró, hanem atya. Csak az ily Istenben megnyugvó lélek élheti azt az önálló s mégis minden iránt érdeklődő, mindenkin szeretettel segítő, hivatását minden akadályok daczára hiven teljesítő életet, mint a minőt Jézus élt előttünk. S mind ennek daczára Ő is érezte Istennel szemben végességével s a fejlődéssel járó életének gyarlóságát. Magában véve csak Isten jó; az ember csak a mennyiben az isteni élet és erő részese, a mennyiben az ő sajátos létének alapjául szolgáló isteni czélgondolat vezérli, a mely Istenben nyugvó imaéletben tisztul földi salakjától és erősödik meg a hivatás munkájára. Mennyire megható, midőn még Jézust is a haláltól való horror naturalisában küzködve látjuk, midőn az ő akaratját szembesíti az istenivel, de csak hogy a magáéról lemondjon; s midőn a keresztfán Istentől elhagyottnak érzi magát, de csak hogy lelkét Istenre bizza és a consummatum győzelmi tudatával fejezze be életét. Ily életben ezen csakhamar leküzdött végességi, gyarlósági mozzanatok — a legmeghatóbbak, mivel csak az, ki igazán ember volt, lehet isteni életével vezérünk, szellemével a mi életünknek életelve. Ezen Istenben gyökerező sajátos életet Isten országa építése érdekében terjeszti elő Jézus tanában valamint életében. Ezen Istenhez való viszonyában gyökerezik épp úgy az Individualismus, valamint az universalismus, s igy tehát a szerves egész elvének feltétlen követelménye. Ugyanily elvi álláspontot kiván Jézus minden hivétöl. Az ember eszménye Isten. „Legyetek (εαεσΰε) tökéletesek mint mennyei atyátok tökéletes" (Mt. 5, 4 8). Ő az egyedül jó; csak ő lehet a mi nemes törekvéseink czélja. (Mt. 19. j 8). A czél azonban csak is megközelítő haladás mellett czél; elérve — megszűnt czélnak lenni.
