Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)

Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól

129 Innen érthető, hogy Jézus mit és kitsem ítél el keményebben, mint az úgynevezett tökéleteseket, azokat, a kik úgy vélekednek, hogy ők teljesen elégségesek, teljesen jók, úgy hogy ők maguk lehetnek mások elitélésének mértékei: ellenben boldogoknak mondja azokat, kik végességük, gyarlóságuk tudatában bánkódnak, kik szerények, békések mással, még üldözőikkel szemben is, a kik lelkük központját, szivüket tisztán megőrzik az isteni hatás befogadására; de másrészt nem nyugodnak, nem pihennek, elméjük minden gondolatát és törekvését egy czélnak szolgálatába helyezik: az isteni tökély, a δικαιοσύνη τον ϋεον birtokolása végett. A lélek ily állapotához, irányzatához köti Jézus a boldogságot. Ezen állapot, ezen irányzat az emberre nézve a normális. De nagyon jól tudja Jézus azt is, hogy a normális embert alkotó vonások nem fordulnak elő mind egyenlőképen az egyes emberekben. Az egyes ember — a normális embernek egy-egy sajátos megjelenítője úgy hogy majd az egyik, majd a másik vonás képezi annak jellemző, központi tulajdonát, azt a sajátos isteni czélgondolatot, a melynek érvényesítésére hivatott. Nincs általános ember; minden egyes ember egyéniség, individuum s mint ilyen részese a normális embernek s igy a boldogságnak. Ezért is jelentős, hogy Jézus azt nem mondja boldognak, ki mindezen vonásokkal bír, hanem már azt, a ki ezek egyikével bir. Ezzel Jézus az Individualismus elvét proclamálta. S tényleg magából az Istenben gyökerező Individualismus elvéből következnek is ama különböző vonások és tulajdonságok, a melyek Jézus szerint azt a normális embert jellemzik. A ki ugyanis tudja azt, hogy jó csak Isten, hogy Isten minden tökély, minden gazdagság, minden hatalom gondolt egysége és valósága, a kinek szeretete alapján van és fejlődik minden egyes: azt az embert Istennel szemben végességének, gyarlóságának, koldúsvoltának tudata hatja át,

1) s szivét szomorúság tölti el.

2) Feltekint Isten felé, szivét osztatlanul, semmi által sem ') μα κύριοι οι πτωχοί τω πνίνματι Mt. 5, 3 οι πραεΐς Mt. 5, 4. μακάριοι ol πιν&ονντις Mt. 5, 5.