Raffay Sándor szerk.: Theologiai Szaklap 1. évfolyam, 1902-1903 (Pozsony)
Jézus Krisztus a nevelés elve. Schneller István dr.-tól
116 közönséges történeti pragmatika meg nem magyarázza, s hogy a mulandóság természeti törvénye fölöttük haláluk után nem gyó'zedelmeskedhetik. Ezen minden eredeti elmére egyaránt álló igazság szüli a nagy férfiak születését megeló'ző és kiséró', valamint a halálát kisérő mythikus elbeszéléseket, egy feltétlenül igaz eszmének materializálását. Nem lett volna Jézus clZ, cl lei volt, ha ily elbeszélések nem keletkeztek volna híveiben. Jézus vallási jelentőségét, hatásának híveiben való visszhangját látjuk a mythosokban. Értjük továbbá — különösen Jézus korában az evangéliomi történetnek más különben is csudás vonásokkal való ellátását. Az akkori kor más szemmel nézte a csudákat, mint a mienk. A csuda fogalma még nem különült el a csudástól; s a csuda nem jutott, úgy a mint ma, a természetivel, az észszerűvel ellenkezésbe. A próféták csudatevéssel legitimálták küldetésüket; a kor az istenes embertől emberfelettit, csudát követelt. Kiemelkedő nagy személyiségek, a kik nem annyira elméletük, mint személyiségük ereje alapján hatnak •— még ma is csuda szerű, suggeráló, szellemi uton testet is gyógyító hatást létesítenek. Nincs tehát mit csudálkozni a fölött, hogy az evangéliumok is bizonyos előszeretettel mutatják be Krisztus csudatetteit. Ilyen viszonyok közt relátiójuk hitelességét nagyon is emeli az a körülmény, hogy a csudák ily felfogása daczára mégis közlik azt, hogy Jézus maga a csudát nem becsülte sokra, sőt egyenesen kicsinyelte s a csuda-kivánást rosszalta Mt. 12, 3 9. 16, 4; sőt még azt is közlik, hogy Jézus, mivel hogy nem talált hitet, nem is volt képes csudát is végezni. Mt. 13, 5 7. 5 8. A szerző önmaga ellen szól, de mégis közli a hitelességében éppen e miatt emelkedő tényt. Vannak különben a csudákon kivül a synoptikus evangéliomokban is még oly tények a melyeknek keletkezését a korviszonyok magyarázzák s melyeknek hiteles voltát magok az ') Nagyon megfigyelendő azonban a synoptikusoknál és János evangéliománál a csudának a jelentősége. Mig amazoknál a csuda a hitnek egyrészt s másrészt a könyörülő szeretetnek gyermeke: addig Jánosnál az istennek inkább önző kijelentése.
