The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1958 / 5. szám
A Magyar Diák 17 Külföldi levél—keresztül Európán P Jl ARIZSBAN ismerkedtem meg a francia vitorlázók egyik legjobbjával, Ch-val. Meghívott a svéd bajnokságra. Nagy eredményre az összeszokottság hiányában nem számítottam, de az út és az élmény izgalommal töltött el. * * * Július 13-án mentem le hozzájuk Meulanba, és másnap már a jólismert útvonalon indulunk Hamburg felé. A francia részen gabonatáblák és erdők, váltakozó minőségű autóút, Belgium Bruxellesig nem túl üdítő, elhanyagolt kis városkák között. Bruxelles centrumát elkerültük. A város hallatlan ütemben bővül. Rengeteget építkeznek és talán Európa egyetlen fővárosa, ahol sok az üres, kiadó lakás. Az 1958-as kiállításra készül a város. Minden fel van túrva. Több millió köbméter földet mozgatnak meg a különböző aluljárók és autóutak építésénél. A kiállítás területén óriási épületeket, sőt mintafalvakat építenek. Furcsa “nemzet” a belga. Még nyelve sincs. Bruxelles és Antwerpen között változik a francia flamandra. Bruxelles-ben már megjelennek a duplanyelvű felírások s Antwerpen tele van velük. De utána csak flamandul értenek az emberek. * * * Akár Belgium, akár Németország felől felüdülés Hollandiába érkezni. Kissé Svájcra emlékeztet. Remek autóutai végig hatalmas fákkal szegélyezettek. Ez rögtön családias, kedélyes környezetet teremt. Igazán ízléses házikók mindenütt, remekül karbantartott kertecskék. De a parkok is oly gondozottak, hogy az ember gazdag polgárok magánkertjének vélhetné őket. Áthaladtunk a híres rotterdami hídon a felhúzható vasúti híd mellett. Itt sem érintettük a centrumot. A külváros ismét ragyogó kis villák sorozatából áll. Feltűnő azonban a kertek között megjelenő egész világoszöld gyep. Gyanússá válik az ügy, amikor a szabályos 2m. széles gyepsáv felett mindenütt hidakat veszünk észre. Minden kert sziget. A közöttük lévő csatornákat sűrűn borító vízinövények adják a gyep jelleget. Nyolckor érkeztünk a német határra az egésznapos autózástól bizony fáradtan. A párizsi német konzulátus annakidején legnagyobb örömömre közölte, hogy nem kell átutazó vízum. Erről igazolványt adott. Itt derült ki, hogy mégis kell. A csökönyös paragrafus emberrel nem lehetett semmit elérni. Menjek Rotterdamba (240 km.) vagy Amsterdamba a német konzulátusra! Éjjel % 12-kor végre találtam egy Delftbe induló teherautót és 3-kor ott voltam. Zuhogó esőben szálltam ki egy ismeretlen városkában. Remek orrom után indulva találtam meg a rendőrséget, ahol egy pádon aludtam. Hajnalban kiballagtam az állomásra és ahogy feltettem lábam a vonatra, már indult is Rotterdamba. Reggel 7-kor kíméletlenül zörgettem a nehezen megtalált német konzulátuson. Négy óráig tartó felháborodott veszekedés után kezemben volt a vízum. A dühtől folyékonnyá vált német beszédem hemzsegett a legvaskosabb sértésektől, melyeket csak ki bírtam eszelni. Rotterdam életem legocsmányabb emlékei között foglalja el méltó helyét. Zuhogó esőben, álmosan, koszosán és éhesen nézegettem a várost. A háború csaknem teljesen elpusztította. Most óriási épületsorokat és tömböket emelnek. Az állomás még csak félig készült el. Este 11-kor érkeztem Hamburgba. Sem most, sem pedig hazajövet nem kérték a keservesen megszerzett német vízumomat. Általában az esetek 609í-ában a különböző határokon meg sem nézik az ember útlevelét. Dániába érve egész hirtelen változik meg a táj jellege. Mintha már Skandináviába érkeztünk volna. Piros faházak, nagy legelők, itt-ott fenyvesek. Sajnos, nem érintettük Koppenhágát, hanem felette vágtunk át Helsingborg felé. Komppal keltünk át Svédországba. Az első meglepetés a balrahajtás. Nehéz az úton haladni, mert keskeny, s az emberek igen gyorsan hajtanak. A nyugati partvidék nagyon szép. A fenyvesek között elterülő bujafüvű legelők magashegyi jelleget kölcsönöznek. Mindig újból és újból kell rájönni, hogy erről szó sincs, hiszen az út újabb kanyara után újabb fjord tűnik fel. Zeg-zugos öblök kis szikla szigetekkel, szürkés-kék színű vízzel. Itt-ott egy-egy szerényen meghúzódó gabonatábla zöldéi, de többnyire legelésző marhák és karókon száradó széna jelzik a mezőgazdasági kultúrát. Furcsa ez az ország. Tele van ellentmondásokkal. Százötven éve nem viseltek háborút és ez nagy jólétet teremtett. Eddigi tapasztalatom szerint, ha idegen gazdag országba megy, minden drága, szegény országban az ellenkezője. Itt olcsó az élet idegen pénzre átszámítva is. A jólét tisztaságot is jelent, de még sehol ilyen nehezen nem találtam fürdőszobát vagy mosdót mint itt. Két alkalommal fogadáson vettünk részt. Hajnali 4 óráig tartott a vacsora. Svédországban ismeretlen fogalom az általunk megszokott ideges rohanás. Itt mindenki nyugodt, lassú. Versenyek után éhesen és szomjasan tértünk be a “mólóbárba” egy pohár tejet inni néhány sandwich-el. Három kiszolgálónő háromszori sürgetésre 56 perc alatt hozott a négy vendégnek 4 pohár tejet és 4 sajtos kenyérkét. A vitorlázás Svédországban tényleg népi sport. Süni Carksohn, az ezévi svéd bajnok — asztalos. Magaépítette hajóját egy öreg, hatalmas amerikai autón vonszolja Stockholmtól Nápolyig. 9 hónapig keményen dolgozik, 3 hónapig versenyezik. * * * Hazafelé három remek dolgot láttam. Az új “Rheinische Brücke”-t, a Rajnán átvonuló drótkötélpályát és a kölni dómot. A híd — költemény. Filigrán acéllánchíd. Széles, nagyon nagy teherbírású és mégis könnyed. A drótkötélpálya magasan a folyó felett fut, valószínűleg a hajók miatt. A folyó két szélén hatalmas oszlopok tartják a köteleket. A dóm a messzi ködből tűnt elő. Ahogy távozáskor visszatekintettem rá, olyan volt, mint egyetlen hatalmas szimbólum. Európa szimbóluma. A Párizshoz közel fekvő Versailles-i kastély, éjszakai kivilágításban.
