The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)

1958 / 3. szám

a magyar diák

13

VENEZUELA

(Folytatás a 12. oldalról.) egymást s ma a megmaradt népesség a felszívódott spanyolok, négerek és indiánok egyenletes vegyülékéből áll. Venezuela nagy konjunktúrája ebben az évszázadban kezdődött és a mérhetetlen természeti kincsekre tekintettel (olajon kívül a vasérchegyek, gyémánt, arany, ezüst, urán stb.) még továbbra is felfelé fog ívelni.

Bevándorlók

A jelenlegi kormányzat pártolja az értékes és szakképzett elemek bevándorlását, mert az ország felvirágoztatását várja tőlük. A decemberi választások alkalmával még a választójogot is megadta a két éve már itt élő külföldieknek. Bevándorló két év múlva állampolgárságot kérhet s rá pár hónapra meg is kapja. A kormányzat népességfejlesztési terve a 6 milliót 25-re szeretné felvinni. Mindenki munkához juthat, ehhez semmi különös engedély nem kell, az ipart és üzletet is úgyszólván csak be kell jelenteni, az adóteher teljesen elenyésző és lényegtelen (egy százalék körül van), mert az állam oly jövedelemmel rendelkezik, hogy nincs szüksége polgárai fillérjeire. Mindenki hatalmas haszonkulcsokkal dolgozik, emiatt az árak óriásiak. Orvosoknak, ha nemcsak állásba akarnak menni, hanem magánprakszist akarnak folytatni, revalida-vizsgát (nosztrifikálás) kell tenniök, mindenkitől mást kívánnak, egyéni az elbírálás, ahol a szimpátia és összeköttetés nagy szerepet játszik. Unokatestvérem orvosi diplomájának nosztrifikálása az összes vizsgákkal egyetemben, beleértve a 3 hónapos, trópusi betegségek tanfolyamának költségét, összesen 14.000 Bolivárba került ($3500). Mérnöknek, ha magángyakorlatot akar folytatni, ugyancsak vizsgáznia kell. Ha állásba megy, semmit sem kívánnak, sőt mérnöki munkát sok olyan ember is végez, aki csak hírből ismeri a műegyetemet. Orvosban csak vidéken van hiány, kultúrmérnökből van elég, viszont keresett ember a vegyész és kohász, valamint a petróleummérnök és szakember. A könyvelő is könnyen jut álláshoz. Diplomata csak született “venéz” lehet. Általában, amíg valaki nem tudja jól a spanyol nyelvet és nem eléggé ismerős a helyi körülményekkel, elegendő összeköttetést nem épített ki, csak alacsony fizetésű álláshoz juthat, de már ebből is gond nélkül megélhet és megkezdheti az autó- és frigidairevásárlási terveit. Általában két év az az idő, amíg a normális ember tehetségének és kedvének megfelelő pozícióba vergődik.

Szokások

Venezuela, nagy általánosságban véve, az életformát tekintve, valahogy Európa és Amerika között állhat. Az amerikai modernségű és ütemű élet mellett ott van az ősi, az évezredes, a primitív, ami az embernek a természettel való kapcsolatát állandóan és visszatérően hangsúlyozza. Nagyon sok a furcsaság, ami eleinte rendkívül szokatlan és idegenszerű. Nem lehet semmit a régihez, az európaihoz hasonlítani, úgy kell venni mindent, ahogy van, elölről kell kezdeni. Nemcsak a lelki beállítást illetően,

hanem megélhetésre vonatkozóan is. Aki ide pénzzel jön és azzal akar valamit elkezdeni, egész biztosan elveszti. Aki élőiről és alulról kezdi, hamar beletanul az itteni viszonyokba és játékszabályokba. Az idegenszerű furcsaságokról külön kell írnom. Néhány példát említek: Az emberek szeretik a zajt, s á nagy ünnepeket megelőző hangulat zajkeltésben nyilvánul. Városokban utcákat zárnak le s az ifjúság hajnalban, 4 és 6 között görkorcsolyázik, sípol, dobol, fütyül, családokat felzörget és ismerősöknél kávét és süteményt kap. November végétől a karácsonyi hangulatot az utcán lövöldözés jelzi. Caracasban számoltam a szobába élesen behallatszó lövések számát, 20 másodpercre esett átlagban egy lövés. Ha nagyon rájön a venézre az ünnepi hangulat, egy sorozatot is kiereszt. A papok ünnepek előtt lőporra gyűjtenek, erre szívesen ad a nép. Az utcákon a gyerekek, de apácák is vígan vagdossák a földhöz a “triki-traki” nevű robbanóbékákat, amelyek ugrálva, szikráznak is. A vascsövekből kilőtt ünnepi lövések már veszélyesebbek, ez a Mortero. Unokabátyám múlt karácsony évadján 14 jobbkezet amputált a san cristobali kórházban, ezeket mind a Mortero csonkította meg (idén e kerületben megtiltották). Az ezelőtti államelnöknek 164 gyereke volt, mert az elismert gyerekek a valóságosokkal teljesen egyenjogúak. Az adóíven ott a kérdés a feleség rovatnál, hogy “Hány?” Több háztartás költsége levonható. Az egy év alatt elhalt gyerekből angyal lesz, halála tehát örömünnep, tánc, vígasság, felöltöztetik és asztalhoz is ültetik, kölcsön adják s hogy a melegben elálljon, ki is főzik.

Oktatás

A gyermekeket itt csak serdülőkorban szokás keresztelni. Viszont akkor aztán egy szent füst alatt elintézik a keresztelőt, gyónást, áldozást, bérmálást egyben. A keresztnevekben óriási választék, mondhatnánk orgia mutatkozik. Van Europa, Australia, na de van Penicilina, sőt Streptomicina, s a jó papok mindenre keresztelnek, amire kérik. Megtörtént az is, hogy egy atya makacsul ragaszkodott ahhoz, hogy a gyerekét “Tigre Doce”, vagyis Tizenkettedik Tigris névre kereszteljék. Ez már sok volt a szentéletű páternek és a kérést elutasította. Ekkor jött azonban a megdöbbentő indokolás, amire a páternek tátva maradt a szája: Ha lehet valaki “Leon Trece” (XIII. Leo), akkor miért ne lehetne valaki “Tigre XII.”?

A gyerekek egy év kötelező ovoda után 11 évig tanulnak az érettségiig, órabeosztásuk olyan, hogy alig marad szabad idejük, délelőtt-délután tanítás, délben 2-3 óra szünettel, rendszerint este 6 vagy fél hétig. Orvos ad elő kémiát és biológiát, mérnök fizikát és matematikát, cipész angol nyelvet. Feleltetés úgyszólván ismeretlen, a jegyek eldöntése tisztán az írásbeli dolgozatok alapján történik, soha senkit ki nem javítanak, a gyerekek a dolgozatokat soha vissza nem kapják, nem tudják meg, miért lett jó vagy rossz, dolgozatjavítás nincs, — eredmény: hogy a

helyesírást senki se tudja rendesen. A tanárek a neveléssel egyáltalán nem foglalkoznak s a gyerekek nevét rendszerint nem tudják.

Érdekességek

A templomban a közelmúltig mindenféle zenét játszottak, — Colombiában még most is így van. Amikor Bueamarangaban (Colombia) jártunk s a templom melletti szállóban laktunk, arra lettem figyelmes, hogy a templomban a “Sunny Boy”-t játszották, majd áttértek a vidámabb bécsi valcerekre. Éppen nagy Mária-ünnep volt, a tömeg alkonyat után hatalmas fáklyásmenetben (kb. 2 km hosszú) elvonult egy nagy térre a templomból kiindulvást, ott a nagy téren szépségkirálynő-választás volt, majd utána Mária tiszteletére rendezett bál, tánccal, hajnalig. Általában a szépségkirálynő-választás minden nagyobb megmozduláshoz hozzá tartozik, mert ez hozza a tömegeket, és az eladott választási cédulák folytán a pénzt. Az egyetemi évadnyitón is választanak szépségkirálynőt, akit a rektor vezet elő, az egyetem folyosóin a tanárok képei mellett ott függnek sorra a szépségkirálynők fotográfiái díszes báli öltözékben.

A múlt hónapban, december 15-én népszavazás volt, hogy igen-e vagy hogy nem. Kék és piros cédulával. Szavazói névjegyzék nem volt, aki szavazni akart, az bármelyik szavazóbizottság előtt megjelenhetett és személyazonossági igazolványa, az úgynevezett “Cédula” felmutatása ellenében szavazhatott. S hogy kétszer ne szavazhasson, az ujját bele kellett nyomnia egy vegytintás festékpárnába, aminek következtében a szavazóhelyiségek körüli összes falak úgy össze voltak mázolva, mint a falusi reterátok általában a nagy magyar alföldön.

Venezuelában nincs bejelentési kötelezettség. A hatóságok nem tudják, hogy ki lakik a községben vagy városban. Az emberekről és a házakról csak a Malária Intézetnek van tudomása, de az nem ad ki semmi adatot. A személyi ellenőrzés az útvonalakon történik, ezek a rendőri posztok és házacskák az úgynevezett “alcabala”-k. Néhol még a csomagokat is megnézik.

Leveleket megkapni és feladni igen nehéz. Venezuelában belső póstaforgalom úgyszólván nincsen, a rokonok időnként inkább meglátogatják egymást, az üzletemberek is utazgatnak, esetleg telefonálnak. A levélforgalom csak külfölddel kapcsolatos. A póstaszekrény teljesen ismeretlen fogalom. A levélfeladás két ablakra oszlik, az egyiknél megmérik a levelet és ráírják a felragasztandó bélyeg mennyiségét, — a bélyeget a másik ablaknál adják, — de ez már nem a posta üzlete, hanem azé a magánszemélyé, aki a bélyeget saját számlájára árulja.

Természetesen nem tudtam mindent leírni ami rendkívülit Venezuelában tapasztaltam. Igyekeztem visszaadni azt, amit itt friss szemmel láttam és érdeklődésemre megtudtam. Legközelebb majd beszámolok újabb élményeimről.