The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1958 / 3. szám
12 a magyar diák KÜLFÖLDI LEVÉL-VENEZUELA (Ez a levél még a venéz forradalom előtt érkezett. Szerkesztő) írta G. E. GAZDASÁGI ÉS PÉNZÜGYI helyzete a közép- és dél-amerikai államok közül a legrendezettebb és legkedvezőbb. Nemzeti bevételének 94%-a nyersolajból, 4%-a vasércből, a többi kávéból, kakaóból stb. ered. Még igen hatalmas kiterjedésű, eddig feltáratlan nyersolajmezők vannak az állam kezén, a vasércet pedig csak a legutóbbi időkben kezdték kitermelni, — még csak azt sem lehet mondani, hogy bányászni, mert Ciudad Bolivar (újonnan épült vasérc-város az Orinoco partján) környékén 80% feletti tartalmú vasérchegyek vannak, s a kitermelés felszínesen folyik. Az államnak annyi a jövedelme, hogy a szó szoros értelmében nem képes elkölteni. Hatalmas arányú építkezések folynak államköltségen, utak, hidak, új városok vagy városrészek a legnagyobb stílusban épülnek, — a beruházásokra mérhetetlen pénzt költenek, de a fenntartásra és tatarozásra nem szeretnek kiadni, ami megrongálódik, azt inkább lerombolják, felrobbantják és újat építenek. A nagyobb városokban az ősi indiánviskók mellett állnak a felhőkarcolók s állami rendelkezésre egyszerre egész városrészek töröltetnek el s széles, kétpályás gyorsközlekedési autóutak kerülnek helyükbe, amelyeken a város területén minimumként megjelölt közlekedési sebesség 80 km/h. Venezuela leghosszabb drótkötélpályája, hossza: 12 km., magassága: 4850 m. Az ország pénze, a Bolivar többet ér, mint a német márka, 80 Bolivar = 100 márka. Aranyat és valutát szabadon lehet vásárolni és az országból kiküldeni, — a hatalmas olajexportból annyi az ország devizája, hogy nincs szükség semmi korlátozásra. Egyedül a nyugat-német köztársaságból évi félmilliárd márka értékű árut importál (többet, mint bármely középvagy dél-amerikai állam, az eddig listavezető Braziliát az idén hagyta el) s a még így is fennmaradó sok feleslege miatt most kölcsönöket készül nyújtani a gyengébb gazdasági helyzetben lévő dél-amerikai államoknak. A nagy államai beruházásokat csak részben indokolja a gazdasági célszerűség. A városépítés, az úthálózat építése és a mezőgazdaság nagyarányú fejlesztése feltétlen indokolt, hiszen egy olyan országban, amelynek területe akkora, mint Franciaország, Olaszország és Nyugat- Németország együttvéve s lakossága csupán 6 millió, s amely ennek ellenére az élelmicikkek 80%-át importálni kénytelen, nem csoda, ha a kormányzat a mezőgazdaságot fejleszti, s ahol az országban nincs vasút, indokolt, hogy legalább jó utak legyenek. Beruházások A beruházások másik része tiszta luxus, nemzeti presztízskérdés. Ilyen például a Meridából (az Andokban 1600 méter magasan fekvő egyetemi város) Venezuela legmagasabb csúcsára, a Pico Bolivar-ra felvezető drótkötélpálya. Ennek 1958 októberére kell készen lennie, Merida 400 éves fennállásának évfordulójára. A pálya 12 km hosszú, 4850 m magasra vezet fel, az út másfélóra hosszat fog tartani, a kabinok oxigént kapnak, odafent luxusszálló várja a túristákat. Az áthidalások kilométer hosszúak és egy helyen 1700 m magasan lóg a csille. Úgy hallom, ez lesz a világ leghosszabb, legmagasabbra menő és feltétlenül legköltségesebb drótkötélpályája s ezek a szempontok itt kellő súlylyal esnek latba. Ugyancsak nem indokolt a pillanatnyi szükséglethez képest a szállodaépítkezés államilag támogatott formája: minden nagyobb városban épül egy olyan luxusszálló, amely méreteivel és berendezésével lélegzetelállítóan káprázatos, nem is szólva az árairól. A caracasi Tamanaco-ban egyik itt élő magyar üzletember ismerősünk meghívott két külföldi urat vacsorára és szolid fogyasztás mellett hármukért 240 Bolivárt fizetett. Közlekedés Jelenleg Caracas és San Cristobal között a csaknem 1000 km távolságot a nagyrészt készen lévő Pan-American út igénybevételével autón 15-18 óra alatt meg lehet tenni. Amíg ez az út nem volt meg, tehát 1952 előtt, addig a Transandin utat használták nagyrészt az Andokon keresztül, milliónyi szerpentinnel és hajtűkanyarral, sok hágóval, amelyek közül a legmagasabb, az Agila, 4118 méterig tekergeti fel a szerpentint. Ez az út csak 1935-ben készült el s nagy vívmány volt, hogy a Caracas-San Cristobal 1200 (persze ez az út hosszabb is volt) km távolságot 3 nap alatt meg lehetett tenni. No de ezelőtt? Csak öszvéren lehetett közlekedni s az út 3 hónapig tartott. Ha valaki nagyon sietett, öszvéren lement a Maracaibo-tó (óriási, édesvizű tenger öböl az ország északnyugati részén a kolombiai határon, a kijáratánál lévő Maracaibo a legnagyobb olajtermelési centrum) partjára, ott hajóra szállt, elment Curacao szigetére (holland), ott átszállt és La Guayra-n át 22-25 nap alatt Caracasban lehetett. A Rotary club vacsoráján mellettem ült egy orvos, aki a huszas években még így utazott a caracasi egyetemre s természetesen szünidőre sem jöhetett haza San Cristobal melletti birtokukra, csak a diploma megszerzése után tért vissza. Az öszvérutak, 80 cm széles ösvények sok ezer kilométeres hálózata sok ezer méteres hágókon, szakadékok mellett s völgyeken keresztül. Most is megvannak, s a nép egyszerű gyermekei most is a mula-utakon járnak jámbor és sohasem szédülő állataikkal. Caracas lakossága jelenleg egymillió, 8 évvel ezelőtt 400 ezer volt, a huszas évek végén ennek kevesebb mint fele. Az ország történelme tulajdonképpen 1811-ben kezdődik, amikor Simon Bolivar megkezdte Dél-Amerikának a spanyol uralom alól való felszabadítását. Bolivar valami dél-amerikai egyesült államok féléről álmodott, — de annak ellenére, hogy a szabadságharc teljes eredménnyel fejeződött be, — az országok elkülönültek a régi spanyol koloniális beosztás rendszerének megfelelően. Venezuela talán valamennyi közül a legközelebb volt az ősállapothoz, mert akkor az olaj még nem szerepelt a gazdaság- és történelemformáló tényezők között, az őserdőben lévő vasércet még meg sem találták, a régi nagy kultúrák (inka, azték stb.) pedig ezen a vidéken nem virágoztak. Úgyszólván az egész múlt század belső küzdelmekkel és polgárháborúkkal telt el, aminek során a jobb emberek kölcsönösen elpusztították (Folytatása a 13. oldalon.)
