The Hungarian Student, 1958 (2. évfolyam, 1-7. szám)
1958 / 2. szám
14 a magyar diák OLIMPIKONJAINK ÚJ SZÍNEKBEN írta M.M. 2^.LIG EGY ÉVVEL EZELŐTT az egész ország közvéleményét az olimpiai csapat felkészülése foglalkoztatta. Azután — jött egy feledhetetlen nap. Egyszerre elfelejtettünk minden sporteredményt, világrekordot, esélyt és csapatösszeállítást. Az egész országot megrázó események helyreállították az élet természetes egyensúlyát. Visszahelyezték a sportot is arra a tisztes, de távolról sem központi helyre, ami megilleti. Sportolóink a boldog, szabad napok idején sajgó és nehéz szívvel hagyták el az országot. Mégis úgy látszott — helyes ha elmennek és dicsőséget szereznek a mellüket díszítő Kossuth címeres magyar színeknek. Megkezdődtek a versenyek, de nem tudták teljesen lekötni a versenyzőket. Hazulról egyre-másra érkeztek a hírek, az egyre rosszabb újságok. Érkeztek személyi táviratok is, de sajnos legtöbbjükről azonnal megállapítható volt, hogy hamisak. Nem azok adták fel, akikért annyira aggódtak. És még így is, még ilyen lelkiállapotban is, győzelmek születtek. Számszerint 9 aranyérem, jó néhány második és harmadik helyezés. Sok kellemes, néhány kellemetlen meglepetés. Furcsa érzés volt, magyar olimpiai bajnoknak lenni Melbourne-ben. Elérni azt, ami évek óta az álmok álma volt, megszerezni azt, ami a legnagyobb egy sportember karrierjében, örülni és boldognak lenni akkor, amikor legszívesebben sírni és keseregni lett volna kedve. És akaratlanul is elfogadni mindazt a kedvességet, szeretetet, amelyet e távoli ország barátságos lakói a magyar népnek szántak s közvetlenül a sportolóknak adtak át. Canton Island — Hawai és végül december 24-én ünnepélyes fogadtatás San Franciscóban. Könnyes szemű, bizonytalan, de mégis reményekkel teli, első idegenben töltött Karácsony, aztán indulás tovább New York felé. Egy hét a világvárosban, majd a csapat Florida állam meghívására egy hetet töltött Miamiban. És itt már meg is kezdődött a túra, amelyet olyan felejthetetlenül és nagyszerűen rendezett meg a csapatot sponsoroló Sports Illustrated Magazin. Két részre vált a csapat. Egyikben túráztak a tornászok és a vívók, a másikban a “vizesek”, az úszók és vízilabdázók, kiegészítve négy erdélyi magyar játékossal, akik az olimpián román színekben vettek részt. Három hónapig utaztak, városról-városra jártak, egyetemtől egyetemig utaztak. Igyekeztek megismerni új hazájukat úgy, ahogyan csak módjuk volt. Több mint 20.000 kilométert utaztak a hatalmas autóbuszokon. 28 állam 42 városában jártak és A melbourni olimpiász egyik felejthetetlen pillanata: Tábori (686-05 szám) fej-fej mellett küzd Vladimir Kutz-al, a szovjet világbajnokkal. Mögöttük három brit versenyző, Gordon Pirié, Derek Ibbotson és Chris Chataway. A versenyt Kutz nyerte 13 perc 39,6 másodperces olimpiai rekordidővel. A második Pirié, a harmadik Ibbotson volt. International News Photos A nagy találkozó után December 8-án hangzott fel az utolsó lövés, az utolsó taps, az utolsó győzelmi himnusz ezen az olimpián és a magyar csapat még aznap, sietve, a hivatalos záróünnepséget meg sem várva, gépre szállt Budapest felé. Ezek voltak a legnehezebb órák. A búcsú órái. A hátramaradóknak nem volt könnyű elválni azoktól a vetélytársaktól, barátoktól, edzőktől, akikkel életük jelentős részét együtt töltötték Tatán, a szigeti Fedettben vagy a dunai evezősházban. Negyvenkilencen maradtak, majd további kettő — az öttusázó Moldrich és az akadályfutó Rozsnyói Milanóban gondolták meg még egyszer a dolgot és ott kértek menedékjogot. (A későbbiek során, tudomásunk szerint, a volt olimpiai csapat tagjai közül csak Gyarmati Dezső és Székely Éva menekültek el Budapestről és rövid amerikai tartózkodás után most Bécsben élnek.) Közöttük néhány OTSB tisztviselő és több edző is volt. Legtöbbjük versenyző. Keleti Ágnes többszörös olimpiai bajnok, Bodó Andrea és Köröndi Margit tornász olimpiai bajnokok, Tábori László, Iglói Mihály. Jekkelfalusy edző vezetésével majdnem a teljes olimpiai bajnok kardvívó csapat: Magay, Hámori, Keresztes, Sákovits és Dömölky világbajnokok. Az úszók: Szőke Kató, Székely Ripszima, Áts Jenő, Záborszky, Ördög Zsuzsa, Gróf Ödön, Pajor Éva, a fiatal Dobay. A műugró csapat Papp Bálint edző vezetésével, Gerlach és Siák. A vízilabda csapat nagyobbik része, számszerint hatan. Róka Anti, a gyalogoló, Hernek, aki kenuban lett ezüstérmes és sokan mások. A vendégszerető ausztrálok külön táborrészt biztosítottak a menekült sportolók számára és külön rendőrség vigyázott a versenyzőkre addig, amíg az utolsó szovjet olimpiai hajó is el nem hagyta a kikötőt. Néhányan nyomban állás után néztek, rokonok, ismerősök, frissen szerzett barátok segítségével telepedtek le Melbourneben vagy Sydney-ben. De a csapat zöme az akkor már teljesen előkészített amerikai turnéra várt, az iratokra és a hatalmas óceánrepülőre, amely végre — a Karácsony előtti napokban — megérkezett és ezzel megkezdődött minden idők legnagyobb sporttúrája, amelyen a magyar sportolók valaha résztvettek. Melbourne — Sydney — Fiji szigetek — minden városban tartottak legalább egy, de legtöbbször több bemutatót. Munkájuk nyomán ezrek, százezrek ismerték meg a magyar sportot és a bemutatók után sok-sok ezer dollár folyt be a Magyar Segély javára. Akik hazamentek Azóta sokan hazamentek. Volt, akit úgy csaltak haza, de zömmel gyengének érezték magukat akkor, amikor nem az uszo(Foly tatása a 16. oldalon)
