The Hungarian Student, 1957 (1. évfolyam, 2-8. szám)
1957 / 5-6. szám
1. évfolyam OHSUS A Magyar Diák 5-6 A szarvassá változott fiú kiáltozása a titkok kapujából. Részlet Juhász Ferenc költeményéből. E dES FIÁT az anyja hívta messziről kiáltott, édes fiát az anyja hívta, messziről kiáltott, a ház elé ment onnan kiáltott, nehéz kontyát lebontotta, bokáig -érő drága leplet, szőtt abból sűrű rengő fátyolt, fekete-rojtos zászlót a szélnek a tűz lucskos, vér-szagú alkony. Újjait csillag-kacsokba fonta, arcát a hold habja bevonta és úgy kiáltott édes fiának, mint egykor édes gyermekének, a ház elé ment és szólt a szélnek, szólt az énekes madaraknak, szólt a szerelmes vadludaknak, odaszólt a didergő nádnak, a holdban-lebzselő krumplivirágnak, a földbe nőtt here-fürtű bikáknak, a kutat árnyazó kis ecetfának, odaszólt az ugráló halaknak, a gyűrűknek, amik olajosán szaladnak: hallgassatok madarak, ágak, hallgassatok, mert felkiáltok, hallgassatok halak, virágok, hallgassatok, mert szólni szeretnék, hallgassatok föld mirigyei, vibráló uszonyok, égi ernyők, csöndesülj nedvekbe ágyazott zsongás, atomok mélyéből szivárgó zajongás, érc-szemérmű szüzek, vatta-szügyű nyájak hallgassatok, mert felkiáltok. Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, én hívlak a te édesanyád. Gyere vissza édes fiam, ó, gyere vissza, főzök majd savanyú-levest, vághatsz bele hagymát karikába, ropog majd fogad alatt, mint a kő-falat az óriások fogsorában, adok meleg tejet tiszta pohárból, kevés hordóimból bort is csurgatok kócsag-nyakú üvegekbe, dagasztok kenyeret kőzetes ökleimmel, tudok én, tudok én, habos-gyomrú cipót is sütni, ünnepre kalácsot, gyere vissza édes fiam, ó gyere vissza, rikácsoló libák eleven-bögyéből téptem dunnádba a tollat, sírva téptem síró ludaimról, a tolifészek fehéren átolvadt mellükön, mint a haldoklók szája, napfényben mosdattam, fölrázogattam a szalmazsákot, lépteid fölsöpört udvar, terített asztal várja. Jaj anyám, édesanyám nem mehetek én oda vissza, ne adj nekem te fonott-kalácsot, édes kecsketejet virágos pohárba, újjaiddal ne dúld fel a ludak mellét, ne is vessed meg süppedösre ágyam, borod inkább öntsd ki, döntsd apád sírjára, a vereshagymákat fond be koszorúba, tajték bélű lángost süss a kicsinyeknek. Számban a meleg tej csak ecetté válna, a kalács előttem kő-tekenőccé válna, borod poharamban piros vérré válna, dunnád minden pelyhe válna kék lángokká, itató kis bögréd kardos-liliommá. Jaj anyám, jaj anyám, én jó édesanyám, a szülői házban nincsen maradásom, gubancos nagy szarvam nem férne házadba, nekem a zöld erdő lehet csak lakásom, temető-agancsom nem fér udvarodba, az én lombos szarvam döbörgő világ-fa, csillag a levele, tejút a mohája, csak szagos füveket vehetek szájamba, első-szőrö gyepet fonhatok nyálamba, nem ihatok én már virágos pohárból, csak tiszta forrásból, csak tiszta forrásból! felkiáltok az én fiamnak!
