The Hungarian Student, 1957 (1. évfolyam, 2-8. szám)
1957 / 5-6. szám
18 A Magyar Diák Üzenet egyetemista társaimhoz Drága barátaim; A chicagói kongresszussal lezáródott szövetségünk életének első időszaka. Egy fél év alatt a magyar diákság erős, egységes szervezetet hozott létre az Egyesült Államokban és a szabad Nyugaton egyaránt. Szervezetünk méltón őrzi meg a Magyar Október egységét és tisztaságát. Alkalmas arra, hogy hazájától távol folytassa a forradalom célkitűzéseiért a harcot, képviselje a magyar ifjúságot a vasfüggönyön innen, ugyanakkor hangot adjon az otthonmaradt testvérek elfojtott kiáltásának, és tanulásával előkészítse a jövő magyar értelmiségét feladatai elvégzésére. Ez a szövetség nem folytat politikai tevékenységet és meg van győződve arról, hogy mindazok, akik pártoskodva belpolitikai csatározásokat folytatnak az ország határain kívül, csak ártanak az amúgyis sokat szenvedő Magyarországnak. Ebből a felismerésből következik a kongresszuson megszövegezett Szei'vezeti Szabályzat azon határozata, mely szerint a Szövetség nem csatlakozik semmiféle emigrációs csoporthoz sem, de természetesen támogat minden igaz magyar ügyet. A chicagói kongresszus engem választott meg a Szövetség következő évi elnökévé. 28 éves mérnök vagyok, jelenleg a Master’s Degree elnyeréséért tanulok. A háború vége előtt kerültem katonai iskolába, tizenhatodik évemet már a hadifogságban értem meg, ahonnan két kemény tanulsággal tértem haza; Meggyőződtem arról, hogy az ország akkori vezetői idegen érdekek szolgálatában vitték romlásba hazánkat, ugyanakkor tapasztaltam azt is, hogy az ország jelenlegi — még rosszabb — helyzete a nyugati hatalmak beleegyezésével alakult ki. Számítani magunkon kívül senkire sem lehetett, mégis hittem abban, hogy a valódi magyar célokért meg lehet kísérelni a küzdelmet. Ezért segítettem létrehozni a debreceni középiskolás diákok szövetségét, amely egy évig próbált önálló életet élni, majd a különböző pártok támadásának tüzében széthullott. A Műegyetemre kerülve egy ideig részt vettem a MEFESZ munkájában, mint évfolyam tanulmányi felelős. A szövetség megszűnésekor beléptem ugyan a DISZ-be, mert szerettem volna befejezni tanulmányaimat, azonban már tisztán láttam minden egyéni elképzelés lehetetlenségét, így tehát a szervezetben semmiféle szerepet nem vállaltam. Nagyrészt ez az elzárkózás eredményezte eltávolításomat a DISZ-ből, majd két hét múlva az egyetemről is. A Szovjetunió ellenségének neveztek, felrótták “nyugati” családi kapcsolataimat és népi demokrácia ellenes “klikk” szervezésével vádoltak. 1950 óta egyfolytában annál a vállalatnál dolgoztam, ahol október 25-én — a Parlament elől visszaérkezve-a Forradalmi Tanács elnökévé választottak. November 4 után még hittem abban, hogy a rettenetes pusztulás eredményt hoz, hogy helyt kell állnunk, amíg az ENSZ, lefogja az ellenünk emelt gyilkoló kezet. Az ellenállás letörése után, feleségem és a magam életére gondolva, elhagytam az országot. Csodákban már nem hittem, de szerettem volna és szeretném ma is remélni, hogy az otthoni egység és akarat egy kis töredéke itt kint is használhat hazánk jövőjének. Most ismerkedtem meg az emigrációs politikai élettel, amelyet elviselhetetlennek találtam. Feladatomnak minden eddiginél inkább a tanulást éreztem és érzem most is, amelyet hiszem, hogy még hazám szolgálatába állíthatok. Úgy érzem: tanulmányúton vagyok és eljön az ideje, amikor számot kell adnom mindarról, amit tudásban és tapasztalatban összegyűjtöttem. A Szövetség elnökségét nem akartam és nem szívesen vállaltam el. Kötelességemnek érzem azonban, hogy egymás segítésére dolgozzunk, s hogy legjobb tudásom szerint segítsem munkámmal minden magyar diáktársamat e “tanulmányúton.” Szeretném elérni, hogy mindenki számára megteremtsük a tanulás előfeltételeit. E cél eléréséhez minden diák és minden magyar ember segítségét kérem. Sok barátunk van a régi és az új menekültek között egyaránt, akik világosan látják; egy boldogabb magyar jövő építésének elengedhetetlen, alapvető feltétele, kiművelt, fiatal emberfők nevelése. Sok barátunk van az amerikai közéletben is. Helyzetünk még sem könnyű, mert a kormányzat semmiféle támogatást nem ad az egyetemi tanulhányokhoz. A magyar diákok elhelyezésével foglalkozó segélyszervek lehetőségei ma még nem elegendők minden diák továbbtanulásához. A feladatot nagyrészt magunknak kell elvégeznünk, elintézni az itt levő 1400 egyetemista felvételét az egyetemekre és megteremteni tanulásuk anyagi feltételeit. Nem lesz könnyű dolog. Nektek, diákoknak, az angol nyelv minél tökéletesebb elsajátításával és becsületes magatartásotokkal kell hozzájárulnotok céljaink megvalósulásához. Azok, akik nem akarják, vagy nem tudják segíteni tanulásunkat, szívesen hárítják a sikertelenség felelősségét rátok. Ezek az emberek szeretnek “eseteket” emlegetni, elmondják például, hogy egyik diák három ösztöndíjat is lekötött magának, így véve el társai elől a tanulási lehetőséget. Felemlítik annak a diáktársunknak példáját, aki felelőtlenül elhagyta egy lány miatt a részére kiverekedett ösztöndíjat. Kétségtelen: vannak ilyen “esetek”, azonban csak a szándékosság tudja ezeket általánosítani. Nekünk viszont éreznünk kell a felelősséget, vigyáznunk kell magatartásunkra, hiszen kis környezetében mindegyikünk egy-egy képviselője hazánknak. Rólunk fognak fogalmat alkotni maguknak az emberek a “magyar diákról”, vagy általában a “magyarról.” Szövetségünk ma erős és egységes. Soraiba zárja csaknem az összes egyetemistát és most várja tagjai közé a középiskolásokat és ipari tanulókat is. Ők lesznek a mi munkánk folytatói, amikor kikerülünk az egyetem padjaiból. Sokan megpróbálták már és még többen meg fogják próbálni, hogy ezt az erőt, egységet, önzőén egyéni céljáik szekerébe fogják. Szép szavakba csomagolt csábításuk viszszautasítása után ezek az emberek természetesen mindent el fognak követni Szövetségünk gyengítésére. A támadások legnagyobb részét a megválasztott vezetőség ki fogja védeni, nem törődve azzal, hogy a csalódott kísérletezők ezért kommunistáknak, vagy fasisztáknak, karrieristáknak, vagy hazaárulóknak, esetleg a “magyar egység megbontóinak” fogják nevezni őket. A percemberkék vádaskodásaira nem válaszolunk, de elengedhetetlen számunkra, hogy egész tagságunk teljes bizalmával és segítőkészségével mellettünk álljon. Megbízhattok az új vezetőségben, melynek minden tagja közös céljainkért küzd, Veletek azonos világnézetet vall és akik közül senki nem volt nyilas, vagy kommunista párttag. A ti segítségetek és bizalmatok birtokában indulunk el a következő év munkája és küzdelmei felé. Nem hátra, hanem előre nézünk, éppen úgy, ahogy a magyar ifjúság október 23-án megindult, nem tétovázva, hogy vájjon sortűz, vagy virágeső fogadja-e fellépését? Az AHS elnöke. 1957. július 15.
