The Eighth Hungarian Tribe, 1985 (12. évfolyam, 1-11. szám)
1985-10-01 / 10. szám
PIPÓ ÚR VÁRA ÚJJÁSZÜLETIK z az az írás, melyet a jövő, a jelen és a múlt idő ecsetelésével egyaránt el lehetne kezdeni. Valószínű azonban, hogy a jövő körvonalait csak akkor vázolhatjuk fel, a jelent úgy érthetjük meg, ha visszapillantunk a meglehetős távoli múltba, választ igyekezve adni az olvasók többségében minden bizonnyal feltámadó kérdésre, hogy egyáltalán ki volt Pípó úr. Pípó úr minden bizonnyal kalandor volt. Kalandor, de a legsikerültebbeknek abból a fajtájából, akik nevet vívnak ki maguknak a történelemben. Később és nagyobb arányokban Cortez, Pizzaro, vagy éppen Drake admirális tartozott a hasonlók sorába. Pípó úrnak „meg kellett elégednie” a magyar történelemmel, bár több, mint valószínű, hogy ez a kérdés egyáltalán nem foglalkoztatta, vagy ha igen, úgy cseppet sem nyugtalanította. Filippo Scolari 1369-ben született a Firenze közelében lévő Tizzanóban. Családja nem volt különösebben nevezetes, de ő később olyan hírre jutott, hogy a kellő diplomáciai érzékű firenzei magisztrátus jónak látta megörökíttetni teljes alakú képmását. Nem volt bizalmat ébresztő megjelenésű, de így legalább ismerjük, ősei foglalkozását követve kereskedőinasként került Németországba, ahonnan 1382-ben a távoli magyarok földjének esztergomi érsekéhez szegődött. Ekkor Magyarországon nevleg Nagy Lajos királyunk leánya, Mária, gyakorlatban azonban „a” zűrzavar uralkodott. A zűrzavar jó ideig még akkor is folytatódott, amikor Mária férje, Luxemburgi Zsigmond — a későbbi német-római császár — került trónra, aki — ez korabeli fogalmazás — az érsek olasz emberét „Az övéi közé vette és nagy urat csinált belőle.” Tény, hogy Filippo Scolari, akinek kimondhatatlan nevét ekkoriban már valószínűleg magyar ajkak által is megformálhatóra, Pípó-vá idomították új honfitársai, nemcsak kereskedelmi, hanem hadvezéri képességekről is tanúbizonyságot tett. Evekkel később nem kisebb ember járta a keze alatt a hadak akkoriban is nagyon forgalmas útját, mint a majdani kormányzó, Hunyadi János. Pípó, nem csekély uralkodói segítséggel, kitűnően nősült. 1398-ban feleségül vette a dúsgazdag Ozorai család egyetlen örökösét, Borbálát. Lehet, hogy feleségéhez is, de Zsigmondhoz egész életében hű maradt, sőt 1401-ben még rövid fogságot is szenvedett vele. Ezek után gyorsan emelkedett a ranglétrán, ahol a sókamarák ispani rangja se volt már rosszul jövedelmező. Temesi ispán lett, Szörényi bán, a Sárkány-rend lovagja. 1416-ban pedig — és ez az egyetlen oka annak, hogy előéletének ekkora figyelmet szenteltünk — királyi engedelmet nyert az ozorai vár felépítésére. Pípó úr 1426-ban meghalt, az ozorai vár — Tolna megyében — ma is áll... * Nemcsak áll, hanem — amiként az írásunk címében olvasható — újjászületik. Vesztett háborúkban és győztes csatákban oly gazdag történeim ünk jóvoltából, hazánk romvárakban nem szegény, melyek „bús diiledékein” megállni és merengeni egyaránt lehet. A Tolna megyei Ozora vára kivétel, soha nem volt tartósan rom. Minden bizonynyal azért sem, mert sohase számított komoly erősségnek. Maga Pípó úr is várkastélynak, amolyan megerősített „palazzo”-nak szánta, amikor felépítésére megbízást adott: — valószínűleg honfitársának, a művészettörténészek által ma is jól jegyzett nevű Manetto Ammanatininek. Egy erős birodalom határaitól messze sok értelme se lett volna ostromok visszaverésére szánt várat építeni. Ozorát Pípó özvegyének halála után olyan történelmi nevű családok birtokolták, mint a Héderváriak, a Rozgonyiak, a Batthyányfamília és Szapolyai János. 1545-ben került török kézre, de az ozmán hatalomnak se lehetett túlságosan fontos, mert korabeli feljegyzésekből kitűnik, hogy egy időben Iszkander Darabuzum dizaar vezetésével mindössze 38 katona és 3 topcsi (tüzér) őrizte. A török kitakarodása után jöhetett el az átmeneti romosság állapota, mert amíg a kuruc korban a közeli Simontomyát Vak Bottyánnak vad rohammal kellett elfoglalnia, Ozoráról említés se történik. 1730-ban az Esterházyak barokk kastéllyá építtették át és ilyen minőségben 1760 körül élte fénykorát. Később börtön lett, ahol egy XVIII. századi helyi parasztlázadás rabjait is őrizték, majd 1799-től magtár. Egészen 1981-ig. * Engedtessék meg ezek után, hogy e sorok írója a korábbi, amúgy se rá szabott, krónikási stílust személyesebb hangvételűvé próbálja tenni. Kereken húsz esztendeje, amikor életében először eljutott Ozorára, nem tudott egyebet a településről, mint az 1848-ban jtt aratott magyar diadalt: — Roth és Philippoviő tábornokok fegyverletételét Perczel és Csapó Vilmos tolnai nemzetőrei előtt. Ezt is inkább a résztvevő Görgey tárgyilagos, mint az Ozorán családilag is érdekelt Illyés Gyula költői leírásából. Természetesen a Sióparti halmon emelkedő vár hatalmas tömbjére, mely akkor egyébként eléggé otrombának tűnt, nehéz lett volna nem felfigyelni. A Terményforgalmi Vállalat magtára árválkodott benne, egy még bemutató teremnek is csak nagy jóakarattal becézhető múzeiimocska és az iskolának valami póttanterem-féléje. Semmi nem mutatta jelét annak, amit Koppány Tibor építészettörténész ekkoriban tán még maga se készülődött leírni, miszerint: „Az épület múltja, országos, sőt európai jelentősége egyaránt arra kötelez, hogy védelmével komolyan foglalkozzunk." Annak sem, hogy itt — igaz, jórészt a föld alatt, vagy a falakban Diósgyőr, Várpalota, Tata, Zólyom, Végles, netán éppenséggel Pozsony várához fogható jelentőségű, sőt méretű építészeti kincsek rejlenek. Mi került elő idáig? Már tudjuk, hogy a ma unalmasan négyszögű udvar közepét valamikor renaissance díszkőt ékítette, oldalait pedig pillérek tartotta árkádok. A jelenlegitől eltérő oldalról előkerült a középkori várkapu, a pincéből Pípó-korabeli dongaboltozatok. Pompás gótikus ablakkeretek, rengeteg kályhacsempe, köztük egy ritka szépségű daran, melyre a királyhű főúr Zsigmond feleségének, Ciliéi Borbálának címerét égettette. Kisebb-nagyobb Nem kell különösebb fantázia annak elképzeléséhez, hogy milyen lehetett az az 1426. május 16-i nap, amikor Rinaldo degli Albizzi firenzei követ szerint magyar főúrrá lett honfitársa „nagy vendégséget csapott". A helyszín körvonalai már láthatók, a külső vár kapcsolódik a kastélyhoz. ORDAS IVÁN Page 16 Eighth Hungarian Tribe
