The Eighth Hungarian Tribe, 1984 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1984-03-01 / 3. szám

A MAGYAR SZÓ KÖLTÉSZETE A családnevek stilisztikája Szilágyi Ferenc Legutóbb az úgynevezett keresztnevek stilisztikájáról — esztétikájáról — volt szó. Mont a vezetéknevek, e családnevek köré­ben végzünk hasonló megfigyeléseket. A vezetéknevek nagyjából egyformán viselkednek a keresztnevekkel: van közöt­tük is szép hangzású, jóhangzású, kevésbé szép, vagy esetleg egészen mulatságos, tré­fás benyomást keltő. Van azonban még egy lényeges különbség közöttük. A ke­resztneveket ha nem is maga az újszülött, de a névadó szülők választják, így kiala­kulhat a névadásnak bizonyos divatja, amelynek társadalmi háttere, tartalma van: bizonyos nevek bizonyos társadalmi rétegekre jellemzők. A vezetéknevekben, a családnevekben sokkal nagyobb a kötött­ség: ezt készen kapja, örökli a család min­den egyes tagja, s habár a névváltoztatás lehetősége fennáll, ez csak kismértékben érinti — főleg idegen eredetű nevek ese­tében — a meglevő névkészletet. Az emlí­tett okoknál fogva a vezetéknevek le sem fordíthatók egyszerűen valamely idegen nyelvre, — nem úgy, mint a keresztnevek. Erről szól igen csattanósan Illyés Gyula egyik párizsi följegyzése: „Ezt (a Kajóacs­­ról érkezett kivándorlót) Térmegh Balázs­nak hívták. Volt miért, megragadt rögtön a fejemben. Gyanakvó pillantással, mint­ha valami titkot akart volna kiravaszkod­­ni belőlem, ezt kérdezte: — Az én nevem mi franciául? (Fnanoiá­­vult mondott, ami volt olyan hiteles iga­zolás születése helyére, mint egy útlevél­adat.) — Várjon... azt hiszem, igen: Blez. Ügy írják le: Blaise. — És Térmegh? — Az ... Térmegh csak az itt is! — Ahhoz nem nyúlnak? — Nem. — Akkor mit szöpögött az én anyám? Akikor nincs itt hiba — mondta megnöve­kedett biztonságérzéssel.” Arany János is csak tréfából tette meg, hogy egy alkalommal „lefordította” a maga nevét franciára: Imádott barátom, jó Petőfi Sándor Szives üdvözlését íme küldi Jean d’Or. Bizonyos divat azonban itt is kialakul­hat (például a nevek írásmódjában), de korántsem oly mértékben, mint a kereszt­nevek esetében. A családnév sokkal kon­zervatívabb. Ebből aztán néha furcsa, gro­teszk helyzetek is adódhatnak, mint a kö­vetkezőkben látni fogjuk. A vezetéknév ma már csak azonosító, je­lölő szerepű, konkrét tartalom nélküL Ezért nem akadhatunk föl azon, ha valakit Sán­­thá-nak hívnak, noha mindkét lába telje­sen ép, vagy Szőké-nek, noha hollófekete a haja, vagy Szakállas-nsk, halott se ba­jusza, se szakálla. Némely tulajdonnév, kü­lönösen foglalkozásnév azonban túlságosan is megőrizte eredeti tartalmát, konkrétsá­gát A többé-kevésbé semleges hatású Csiz­madia, Kádár, Révész, Szabó, Szántó, Var­Mareh. 1984 ga névvel szemben ott van például a Deb­recenben gyakori Késcsináló, Süveggyártó, Gombkötő, Keni/érsütő vagy a Tapasztó. S bizony ebből groteszk dolgok adódhat­nak, ha a név viselője már rég fölhagyott atyái mesterségével. Azon nem akadunk föl, ha valakit történetesen Szegedinek hív­nak, holott Debrecenből származik; azon se, ha valaki neve szerint Szűcs, noha kü­lönben szabó; de azon már elmosolyodunk egy kicsit, ha valakinek az áll a cégtáb­láján, hogy „Szíjjgyórtó István kerékgyár­tó” — mint magam is láttam Debrecenben. Az írók névadása, a könyvekben, regé­nyekben található úgynevezett irodalmi névadás különben többé-kevésbé hű tükre a társadalmi névhasználatnak. Jókai fő- és köznemesi hősei választékos csengésű neveket viselnek: Kárpátiig Zol­tán, Kárpáthy Abellino, Szentirmay Rudolf, Jenőy Kálmán, Baradlay Richárd, Etelváry Raffaela; velük szemben a polgári szárma­zású „Aranyember”-nek egyszerűbb polgári neve van: Tímár Mihály, ahogy a magyar művészeket pártoló derék csizmadiamester­nek Cseresnyés Mihály a neve. Shakes peare-nél a Makrancos hölgy egyik szereplője a Christopher Sly „Ravasz Kristóf" nevet viseli (Jékely Zoltán Hunc­­fut Kristóf-nak fordította); a Vízkereszt Sir Toby Belch-ének neve magyar fordí­tásban Böffen Tóbiás. MoMére-nél a Kép­zelt beteg orvosának a neve: Mans. Furgon (Purgó doktor), a Dandin Györgyben a vi­déki főnemes neve Mons. de Sotenville (szó szerint .Butafalvi’; Illyés Gyula for­dításában: Lükeházy). Hasonló példát tu­catjával idézhetünk a mi irodalmunkból is: Csokonainál a kártyás báró neve Tök­­kolopi, a kutyabaráté Koppóházi, a fűzfa­­ködtőé Csikorgó, a csaló német nyomdászé Betrieger (szó szerint azt jelenti: ,csal’). Ágai Adolf, a századvég szellemes tárca­írója, egész sor kitűnő „beszélő nevet” te­remtett: az állandóan megbukó ősjogász neve nála Bukovay Absentius, a széplelkű vénftusasszonyé Lengenádfalvay Kotlik Zir­­zabella, a rendőré Mihaszna András; s ő alkotta meg a máig élő kedélytelen Sanya­­ró Vendel nevét és alakját is. Ilyen nevek azonban inkább csak vígjátékokban, ék­­lapokban vagy irányzatos művekben for­dulnak elő. Bizonyos mértéktartással azért mai irodalmunkban is föl bukkannak. így például Németh Lászlónál az Utazásban nem véletlenül kapta a nyüzsgő, ellenszen­ves újságíró a Zsizsik György nevet, bő­beszédű, hantázó társa meg a Hantai An­ti-1t, ahogy a Pusztuló magyarok minden­ben romlást látó falukutatóját némi iróniá­val nevezte el az író dr. Sírásó Károly­­nak. a Papucshős felelőtlen újságíróját Ba­dart Tivadar-nak, a Szörnyeteg kis fontos­kodó szobatudósát meg Kukaczi úrnak. Van tehát a vezetékneveknek, a család­neveknek is bizonyos hangulatuk, ha fa­kóbbak is valamivel, mint a személyesebb tartalmú úgynevezett utónevek, keresztne­vek. Mindenesetre még elég sokat őriznek az élet színeiből ahhoz, hogy stílus szem­pontjából is érdemes legyen foglalkozni ve­lük. BÉLA HERCEG ÉS A POMÓRÁN Mikoron Endre, Béla, Latente Polóniában tenge-lenge, üzenik pogány pomoránok: nem adóznak lengyel Miskának; víjanak meg a fejedelmek, győzzön Miska, ismig fizetnek. — Megfilemedik lengyelek ura, gondolni sem mer ilyen alkura, pad pomoránra, kegyetlen acélra, — menten elé áll magyari Béta : Uram, lengyel Miska, jó herceg, ölnöm pogdnnyal derogál bezzeg, vendéged mégis, bujdosó vagyok, képedben bajt hát vele cihátok. — Lengyel megörül, pomorán sem bánja, hosszú láncsáját harsogva hányja. Kapva kap rajta miniátor: tud 6 viadalt, Lajos udvarából! Pingál B betűt, szép kövérre, kit lovag jól hogy beleférne; fölleoelezi-virágozza, festi környékit aranyosra. Felül: egek sűrű kéksége, alul: föld-e? nyaktörő szakadék-e? Rúglat Béla, gyönyörű ménen, piros nyerges-hámos fehéren; tüzes-nemes ló, tekintetéről, megtetszik nyaka kévéig Ivéről. Páncélos lábát kengyelnek vetve, rúgtat hát Béla, paizsnak megette ; nekigörbed, és — láncsa szegbe : akkorát öklel pogány pomoránon, hátra hanyatlik az immáron, nem bírja pajzsát, föld felé dől, sisakos feje kinyaklik a B-ből. Szép lova meg, a mogyorópej, kínjában élesen nyihog fel, csánkján ül, orrát égre vágja, semmibe kapál két első lába. Hálál Miska úr sűrűn emleget, felmagasztalja Béla herceget, pomorán adit kezébe adja, örökösévé, veiévé fogadja. (Megbosszul ezen Endre, Levente, szalad, felkelvén, új-új idegenbe: atyafisag ide vagy oda, szájok keserű, — nem is csoda.) Dicsérje azért, ha-ki nem rest, bajnok Bélát, a győzedelmest, és dicsérje, Bélánál feljebb, ki nyert gyönyörűbb ggözedetmet, késő századok melyet csodálnak: miniátorát Krónikának, alabb ez egyszer hogy nem adta: pomorán lovát felágaskodtatta. Page 21

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents