The Eighth Hungarian Tribe, 1984 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1984-03-01 / 3. szám
A MAGYAR NEMZET WAU ALIÉRT: Második lépés — első mozdulat Amint azt már leszögeztem volt a múlt esztendő végén: történelmi feladatunk első lépését sikerrel megtettük ídekint Amerikában. A húsz esztendővel ezelőtt nekilendült mozdulat négyszázegynéhány derék, szívós magyar akaraterejéből lépéssé változott, s előbbre mozdította nemzetünk ügyét. Megismertettük magunkat az angol nyelvű világgal Múltunkat, jelenünket, fájdalmainkat, panaszainkat, kultúránkat és jogos helyünket a népek családjában bemutattuk, bebizonyítottuk és odavittük a világ színe elé könyvek, tanulmányok, újságcik kék és előadások keretében. Ha észrevesszük, hogy húsz esztendővel ezelőtt még történelmet tanító és az európai kultúrával foglalkozó amerikai egyetemi tanárok is csak annyit tudtak Erdélyről, hogy ott valamikor egy Drakula nevezetű szörnyeteg garázdálkodott, akkor jogosan elmondhatjuk, hogy nagyot léptünk előre azóta. De egy lépés, bármekkora is legyen, még mindig csak egy lépés. Előrehaladni pedig csak úgy lehet, ha több is követi az elsőt. Vagyis elérkezett az ideje, hogy összeszedjük erőnket, s újra lépjünk egyet. Az irányt kitűzte számunkra a történelem. Az elmúlt évtizedek során bebizonyosodott, hogy a románok megértésére, békés jó szándékára nem számíthatunk. Még a kommunizmus elől ide menekült román emigráció is megtagadott minden együttműködést egy békés együttélés igazságos megteremtése terén. Nem maradt más hátra, mint visszatérni ahhoz az egyetlen lehetőséghez, mely évszázadokon keresztül békés együttélést és jólétet tudott biztosítani azon a földön, ahol ma gyűlölet és terror uralkodik. A Kárpát-medence történelmi, gazdasági, kulturális és politikai egységének a viszszaállltásán kell dolgozzunk. Annál is inkább, mert a Moszkva igájában görnyedő kommunista magyar kormány is szemmel láthatólag megőrzött valamit a magyar nép államalkotó tulajdonságából, — mely évszázadokon át hazát tudott biztosítani más ajkú népeknek is a magyar határokon belül. Míg Erdélyben a románok ma egymásután zárják be a magyar iskolákat, kobozzák el a könyvtárakat és múzeumokat, rombolják le az emlékműveket, tüntetik el a temetőket és tiltják el a magyar szó használatát abból a célból, hogy hárommillió magyart erőszakkal beolvasszanak: Csonka-Magyarországon húszezer román kedvéért új román nyelvű iskolákat és román könyvtárakat alapítottak a magyarok. Míg a Délvidék és a Felvidék magyar íróit, tanítóit és papjait üldözik a szerbek és a csehek: apró Magyarország iskolákat, könyvtárakat és sajtót biztosít egy alig maréknyi szerb és szlovák lakosság számára. Világos tehát, hogy a második lépés nem lehet egyéb, mint a Kárpát-medence istenadta és évszázadok során kipróbált és jól bevált egységének a meghirdetése és bizonyítása. Ebből a célból pedig szükség van először is egy olyan angol nyelvű negyedévi folyóiratra, mely nem csupán Erdély ügyével foglalkozik, mint ahogy azt a Transylvanian Quarterly tette eddig, hanem ismerteti a világgal a többi elszakított rész múltját, sorsát és helyzetét. Javaslom tehát, hogy a Transylvanian Quarterly megfelelő kibővítésével és újjászervezésével indítsunk el egy Free Hungarian Quarterlyt, mely öt fejezetre osztva foglalkozik Csonka-Magyarország, Erdély, Délvidék, Felvidék és Nyugat- Magyarország politikai, gazdasági és kulturális problémáival, rávilágítva arra a megdönthetetlen tényre, hogy Közép-Európa békéjét és egyensúlyát a Kárpát-medence történelmi egységének helyreállítása nélkül semmi más módon létrehozni nem lehet. Mint ahogy eddig is a Transylvanian Quarterly példányait minden szenátor, képviselő, elnöki tanácsadó és külügyi tisztségviselő személyesen kapta kézhez az Erdélyi Világszövetség washingtoni megbízottja útján, ugyanígy osztanák szét a jövendőben az Új Magyar Quarterlyt is. Ez kell legyen második lépésünk első mozdulata. Megvalósításához pénzre és emberre van szükség. Pénzre, amiből fedezni lehet a kiadási költségeket, és emberekre, akik vállalják Csonka-Magyarország, Felvidék, Délvidék és Burgenland képviseletét, s nemcsak vállalják, de értenek is hozzá. A pénzt előfizetések, megajánlások és gyűjtések útján lehet biztosítani. Ha csak ezer amerikai és kanadai magyar fizet elő évi tíz dollár erejéig a folyóiratra, ez már tízezer dollárt biztosít. Ha pedig egyesületeink, alapítványaink hozzáadnak évente másik tízezret: ennek a fontos negyedévi értesítőnek az előállítása lehetővé válik, s második lépésünk lendületbe indulhat. Az egyes elszakított országrészek szerkesztőit az illetékes emigrációs szervezetek kell adják. Többletmunkát jelent, az bizonyos. Munka nélkül azonban nincs haladás, eredmény, siker. Bárhogy is tátogunk hazafias gyűléseink alkalmával, a sült galamb nem repül a szánkba. Államférfiaktól, diplomatáktól, kik nem ismerik a Kárpát-medence titkát, nem tudják az igazságot, aligha várhatunk segítséget! Még a lőcsös szekér kereke is tudja, hogy nyikorognia kell, ha figyelmet kíván. Akik elolvassák ezt a kis írást, tűnődjenek rajta! S ha kitűnodték magukat, és úgy érzik, hogy érdemes vesződni a második lépés mozdulásával: írjanak az Amerikai Magyar Szépmíves Czéh vagy a Danubian Research and Information Center címére: Rt. 1. Box 59, Astor, Florida 32002. Tartsunk népszámlálást Magyar-Amerikában! Lássuk hát, mennyien vagyunk, kik bízunk még Istenben, hiszünk Magyarország történelmi hivatásában, s mindezen felül még cselekedni is hajlandók vagyunk! Golgotáról Golgotára hurcoljuk a keresztfákat. Mindég kettőt, soh'se hármat. Egyet felállítunk jobbról egyet felállítunk balról fölhúzzuk rá a latrokat. Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat, mindég csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idő telik, mint ki dolgát jól végezte: Nagypéntektől Nagypéntekig térdelünk a kereszt alatt húsvéti csodára lesve. Járjatok be minden földet, Melyet isten megteremtett, S nem akadtok bizonyára A magyar nemzet párjára. Fajon mit kell véle tenni: Szánni kell-e vagy megvetni? — Ha a föld isten kalapja, Hazánk a bokréta rajta! Oly szép ország, oly virító Szemet-lelket andalító, És oly gazdag!.. . aranysárgán Ringatózik rónaságán A kalászok óceánja; S hegyeiben mennyi bánya! És ezekben annyi kincs van, Mennyit nem látsz álmaidban. .S ilyen áldások dacára Ez a nemzet mégis árva, Mégis rongyos, mégis éhes, Közel áll az elveszéshez. S szellemének országában Hány rejtett gyöngy és gyémánt van! S mindezek maradnak ott lenn, l agy ha épen a véletlen Föl találja hozni őket, Porban, sárban érnek véget, f agy az ínség zivatarja Őket messze elsodorja. Messze tőlünk a világba, Idegen nép kincstárába, És ha ott ragyogni látjuk, Szánk-szemünket rájok táljuk. S ál dicsőséggel lakunk jól, Hogy ez innen van honunkból. Ez hát nemes büszkeségünk. Melyről annyiszor mesélünk? Azzal dicsekedni váltig, Ami szégyenünkre válik! .. . Csak a magyar büszkeséget. Csak azt ne emlegessétek! Ezer éve, hogy e nemzet Itt magának hazát szerzett. És ha jőne most halála, A jövendő mit találna. Mi neki arról beszélne. Hogy itt hajdan magyar éle? S a világtörténet könyve? Ott sem lennénk föl jegyezve! És ha lennénk, jaj minékünk, Ezt olvasnág csak felőlünk: ”Élt egy nép a Tisza táján, Századokig lomhán, gyáván.” Oh hazám, mikor fogsz ismét Tenni egy sugárt, egy kis fényt Megrozsdásodott nevedre? Mikor ébredsz önérzetre? Pot. I1H6, december Page 22 Eighth Hungarian Tribe
